Sport

„Abban hibáztam, hogy a rossz emberbe szerettem bele” – börtönbüntetés fenyegeti a spanyol teniszsztárt

David Oller / Europa Press via Getty Images
David Oller / Europa Press via Getty Images

Sikkasztás és pénzmosás a vád a korábbi négyszeres Grand Slam-győztes spanyol teniszező, Arantxa Sánchez Vicario ellen, akit akár négy év börtönbüntetésre is ítélhetnek a perben, amely kedden kezdődött a barcelonai bíróságon.

Az ügyészség szerint Sánchez Vicário, és korábbi férje, Josep Santacana nem fizetett adót a vállalkozásuk bevétele után, és egy luxemburgi bank felé 7,5 millió eurós tartozást halmoztak fel.

„A pályafutásom által keresett pénz felét elvitte az adósság. Két gyereket nevelek, úgyhogy barátoktól kellett kölcsönkérnem. Rengeteg energiát emészt fel, hogy kigazdálkodjam a megélhetésünket, ez egy nagyon nehéz helyzet” – panaszkodott Sánchez Vicario, aki Miamiban egy tenisziskolát működtet, valamint tévés szakkommentátorként is dolgozik.

A férjével 2019-ben váltak el, de leginkább őt hibáztatja a kialakult helyzetért.

Semmit nem kaptam ingyen, mindenért megdolgoztam a karrierem során. Abban hibáztam, hogy a rossz emberbe szerettem bele. Megbíztam az exférjemben, de átvert engem

Ajánlott videó

Olvasói sztorik