Sport

„Lehet, hogy meg fogok halni” – sűrű versenynaptár vár a magyar úszóra

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Kemény felkészülésre számít Németh Nándor, aki 100 méter gyorson a jövő nyári párizsi olimpián is döntőben szeretne úszni. A BVSC 23 éves versenyzője az M1 aktuális csatornának elmondta, a fukuokai világbajnokságot követően hosszabb pihenőt kaptak társaival, és teljesen ki is tudta magát pihenni, a nemrég kezdődött felkészülés viszont így természetesen nehezen, rengeteg fájdalommal és izomlázzal indult.

„Szerencsére több világ- és Európa-bajnoki döntőben úszhattam már és sok tapasztalatot gyűjtöttem, de most, Japánban például egy nagyon jó középdöntő után nem úgy sikerült a harmadik úszásom, ahogyan szerettem volna. Ezen kell változtatnunk, és az edzőmmel tudjuk is, hol van a hiba” – nyilatkozott Németh, aki hozzátette, Plagányi Zsolttal azt tervezték a következő szezonra, hogy rengeteg versenyen vesznek majd részt, és edzéseken is a három úszásra készülnek.

Lehet, hogy meg fogok halni

– jegyezte meg Németh, aki 2021-ben, a tokiói olimpián döntős volt 100 méter gyorson. Ezzel hatalmas bravúrt hajtott végre, ugyanis a klasszikus számban előtte legutóbb éppen Tokióban, az 1964-es játékokon volt magyar finalista, akkor Dobay Gyula hetedik lett.

Németh ezt követően a hazai rendezésű vb-n is döntős volt tavaly, majd idén, Fukuokában is bekerült a legjobb nyolc közé, és ott nyolcadikként zárt.

A zuglóiak úszója megjegyezte, továbbra sem engedte el a 200 méter gyorsot, reményei szerint februárra olyan állapotba kerül, hogy a dohai világbajnokságon megússza az olimpiai szintet ezen a távon is.

Kapcsolódó
Vajon elcsábítják Szoboszlaiék edzőjét? – ők a jelöltek a német kispadra
A hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt keresi szövetségi kapitányát Németország.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik