Sport

Motivációvesztés, undor, kiégés – fél évre visszavonult a teniszezőnő

BENOIT DOPPAGNE / BELGA MAG / Belga via AFP
BENOIT DOPPAGNE / BELGA MAG / Belga via AFP
Miután július 5-én kiesett a wimbledoni teniszbajnokság első fordulójában, Ysaline Bonaventure azt mondta, a teniszpálya az utolsó hely, ahol lenni szeretne. A kimondott gondolatot tett követte, a világranglistán tavaly novemberben még top100-ban lévő sportoló úgy döntött, elhatalmasodott kiégése és depressziója miatt fél évre visszavonul és befagyasztja ranglistapontjait.

„Wimbledon óta nem nyúltam ütőhöz, amióta elértem a célomat, és a legjobb 100 közé jutottam, apránként süllyedek. Ahol sokan szárnyakkal látják magukat, nekem pont az ellenkezője jutott. Motivációvesztés, undor a teniszezéstől, hogy igazi kiégés” – írta a közösségi oldalán.

Wimbledon volt az a torna, ahol azt éreztem, a legszívesebben véget vetnék a karrieremnek. A lelki egészségem a mélypontra került, még a reggeli ágyból való felkelés is kínszenvedés volt.

Ezért úgy döntöttem, szakítok időt magamra, hogy jobban legyek, megtaláljam önmagam. Az elmúlt két hónap ennek ellenére még ritmusos volt: nyaralni mentem, újra kosárlabdáztam, lehetőségem nyílt arra is, hogy a tévében szakkommentátorkodjak, de mindenekelőtt a családdal és a barátokkal tölthessek időt. Hogy megértsem, miért jutottam idáig, miután a legjobb szezonomat játszottam.”

A WTA-tornáktól távol töltött két hónap lehetővé tette a számára, hogy döntést hozzon pályafutását illetően. Azt mondta, szeretne még hat hónap szünetet adni magának, ezért befagyasztja a világranglista-helyezését, azzal a céllal, hogy januárban újrakezdhesse.

„Tudom, hogy a karrierem nem tart tovább 10 évnél, ezért remélem, hogy a legtöbbet tudom kihozni abból, ami még hátravan.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ysaline Bonaventure (@ysaline_bonaventure) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik