Sport

Második aranyérmét nyerte Budapesten a spanyol gyalogló

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Egyértelműen a spanyol Álvaro Martín lett a budapesti atlétikai világbajnokság férfi gyalogló királya, mivel a 20 kilométert követően a 35 kilométeren is övé lett az aranyérem. Venyercsán Bence a 30. helyen végzett.

Az olimpiai műsoron nem szereplő táv női és férfi versenyét egy időben, csütörtökön kora reggel indították el a Hősök teréről.

Mohos Márton / 24.hu

A férfiaknál 47-en vágtak neki a távnak, köztük egyedüli magyarként Venyercsán Bence, valamint az öt nappal korábbi 20 kilométeres verseny legjobbjai is. A rajt után gyorsan kialakult egy nagyobb, mintegy 15 fős élboly, melynek tagjai a szám első harmadában együtt haladtak, aztán 13 kilométer után a francia Aurélien Quinon tempót váltott és lépésről lépesre távolodott a riválisoktól.

Az élmezőny nem vette fel a támadást, a francia pedig néhány km-en belül félperc fölé növelte előnyét és 15 kilométeren keresztül nagy fölénnyel vezetett.

Mohos Márton / 24.hu

Az üldözőboly 20 kilométer után kezdett fogyatkozni, hét sportoló maradt versenyben az aranyért, köztük többek között Martin és a címvédő olasz Massimo Stano. A favoritok csoportja folyamatosan növelte a tempót és 25 kilométer után megkezdték a franciával szembeni hátrányuk ledolgozását.

Quinont 29 km után fogták meg, ekkor viszont már csak hárman, Martin, a kolumbiai Brian Daniel Pintado és a tavaly Eugene-ben ezüstérmes Kavano Maszatora voltak együtt.

Mohos Márton / 24.hu

Az utolsó öt km-en előbb a japánt sikerült leszakítani Martínéknak, majd a spanyol alig egy kilométerrel a vége előtt tudta megtörni dél-amerikai riválisát, és végül négy másodperces előnnyel ért be az első helyen és szerezte meg második budapesti aranyát.

Venyercsán Bence az elejétől a saját tempójában gyalogolt, és végül a győztestől 16 perces hátránnyal a 30. pozícióban zárt.

Mohos Márton / 24.hu A nagy hőség kegyetlenül nehéz feladat elé állította az atlétákat.

férfi 35 km gyaloglás:

1. Álvaro Martín (Spanyolország) 2:24:30 óra
2. Brian Daniel Pintado (Kolumbia) 2:24:34
3. Kavano Maszatora (Japán) 2:25:12
…30. Venyercsán Bence 2:40:34

Ajánlott videó

Olvasói sztorik