Sport

„Az emberek 80 százaléka jó, a többi unalmas, sőt idióta” – kérdéses a tízpróba címvédőjének indulása

HERVIO Jean-Marie / KMSP / KMSP via AFP
HERVIO Jean-Marie / KMSP / KMSP via AFP
Achilles-ín-panaszok miatt bizonytalan a tízpróbában címvédő francia Kevin Mayer indulása a budapesti atlétikai világbajnokságon. A 31 éves francia úgy nyilatkozott, nem megnyugtató a formája és ugyan rajthoz kíván állni, az olimpiára való tekintettel nem kockáztat.

Mayer kedden a budapesti Francia Intézetben jelent meg a sajtó előtt és azt mondta, lehet, öngyilkosság, amit tervez, de versenyezni szeretne. Ugyanakkor akkora kockázatot nem vállalna, hogy a jövő évi olimpia szereplése veszélybe kerüljön.

„Tavaly megsérült a jobb achillesem, majd idén tavasszal a bal is. Június elején, egy párizsi versenyen aztán megsérült a combhajlító izmom is. Most két hónap alatt végigcsináltam az összes rehabilitációt, de két héttel ezelőtt, egy 400 méteres edzésen a kanyarban éreztem ismét az Achilles-inam.

Később, az edzés végén, már kihűlve pedig katasztrófa volt. Azóta versenyt futunk az idővel

mondta a pénteki-szombati verseny előtt a 31 éves atléta, a szám kétszeres olimpiai ezüstérmese és kétszeres világbajnoka.

Mayer kiemelte, hogy szinte óráról órára vizsgálják az állapotát, de várhatóan majd csak pénteken reggel tudnak véglegesen dönteni az indulásáról.

„Talán túl optimista vagyok, de ez a sport. Minden tízpróbázónak vannak problémái. El kell fogadnod, és nem szabad hagynod, hogy a kétség elhatalmasodjon rajtad és még több feszültséget ébresszen.

Látod, mosolygok, hogy talán öngyilkosság az egész, de én így fogom fel.

A francia sajtó azért is izgul, mert szinte Mayer az egyetlen esély az éremszerzésre. Arra a kérdésre, nem fél-e attól, hogy olyan sportolónak tűnhet, aki gyakran panaszkodik, szinte könnyes szemmel válaszolt.

Még mindig az a benyomásom, hogy az emberek 80 százaléka jó, a maradék 20 százalék pedig szuperunalmas, sőt szuper idióta. És mindig a 20 százalék hallatja a hangját.

Nem félek, mert tudom, hogy akik lelkiismeretesek és humánusak, nem bántanak. Akik nem értik, hogy a tízpróba sérüléseket okozhat, maradjanak a saját világukban, a tévéjük előtt. Biztos vagyok benne, hogy attól fáj a hátuk, hogy egész nap a tévéjük előtt ülnek.”

A tízpróba pénteken 10.05 órakor rajtol a 100 méterrel. Az első nap lesz még a távolugrás, a súlylökés, a magasugrás és végül a 400 méteres síkfutás. Szombaton a 110 méter gáttal, majd a diszkoszvetéssel, a rúdugrással, a gerelyhajítással folytatódik, és az 1500 méter zárja a sort.

Kapcsolódó
Budapestről üzenve versenyre hívta ki Haalandot a német futónő
A világ legszexibb atlétájaként emlegetett Alica Schmidt egy világbajnok futballistát már legyőzött 400 méteren.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik