Sport

Az U23-as világbajnok Vas Kata Blanka: Nem kell ettől elájulni

Adrian Dennis / AFP
Adrian Dennis / AFP

Örül, de azért a helyén kezeli U23-as világbajnoki címét a kerékpározó Vas Kata Blanka. A Glasgow-ban rendezett világbajnokságon a magyar versenyző az összesítettben a 11. helyen végzett, azonban korcsoportjából egy nagy hajrának köszönhetően elsőként ért célba – mindezt két nappal azt követően, hogy hegyikerékpárban az ötödik lett. Ez a magyar kerékpársport első vb-címe.

„Elég fáradt voltam a mounti után, még vasárnap is, így nem gondoltam volna, hogy összejöhet a vb-cím. Nem volt tökéletes verseny, nincs is az az érzés meg bennem, hogy nyertem, mert nincs külön verseny az U23-asoknak, így meg elég furcsa” – mondta a pénteki sajtótájékoztatóján a 21 éves sportoló, aki a versenyt is felidézte: eleinte a nagy tempó miatt leszakadt, majd később a helyezkedés során sok energiát veszített. Amikor elment az élboly, akkor már az U23-as világbajnoki cím volt a célja.

Ha kicsit okosabban versenyzek, vagy nem indulok a másik szakágban, ebből jobb eredmény is kijöhetett volna. Nem kell elájulni az U23-as címtől, mert ez csak egy U23-as cím

– mondta Vas Kata Blanka, akin nem láthatjuk majd a világbajnoki trikót, mert innentől kezdve a cyclocross-idényre koncentrál és ott is versenyez majd.


A szövetség sportigazgatója, Vízer Barnabás vette át a szót, aki arról beszélt, hogy bár Vas Kata Blanka szerényen nyilatkozik, az U23-asok közt mégis világbajnok lett, a sikereinek az elején jár, másik két szakágban is éremesélyes minden versenyen és vannak korosztályos dobogós helyezései. Ráadásul ilyen eredményekkel pontszerzésért harcolhat az olimpián.

Két klasszishoz, Peter Saganhoz és Mathieu van der Poellhoz hasonlították, amire Vas csak csóválta a fejét.

„A szerénység nagy erény, de büszkének kell lenni, hogy van egy olyan sportolónk, aki bármelyik szakágban éremesélyes már most” – tette hozzá a sportigazgató.

U23-as világbajnokunk a női szakággal kapcsolatban azt mondta, még nincs a férfiak szintjén, de rengeteget segít, hogy már vannak közvetítések a versenyeikről. Ez a szponzoroknak is jó, mert így a csapatoknak nagyobb lehet a költségvetésük, és profibbak lesznek a körülmények.

Jó, hogy mi is kapunk egy kis figyelmet végre

– mondta a sportolónő, akinek nagy motivációt ad, hogy ebben a korosztályban ez volt az utolsó esélye világbajnoki címet nyerni, és sikerült élnie vele, de ismét csak hangsúlyozta, utánpótlásról van szó, ezért nem kell elájulni tőle.

A magyar kerékpársport helyzetéről végezetül elmondta: szép a fejlődés, de van még hova.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik