Sport

Hétgólos előnyről bukott el a vébén az U19-es kéziválogatott

A félidőben még öt góllal vezetett, végül azonban két góllal alulmaradt Portugália ellen a magyar férfi kézilabda-válogatott az U19-es világbajnokság középdöntőjének első fordulójában.

A Kis Ákos vezette csapat nagyszerűen kezdett, a 8. percben 6-1-re, a 17. percben 10-3-ra, a 27. percben már 15-8-ra vezetett. A kapuban Radvánszki Attila kiválóan védett, támadásban pedig csapattársa, a szintén NEKA-játékos Kovács Tamás remekelt, így a félidőben 16-11-es magyar előnnyel mehettek öltözőbe a felek.

A második játékrészre agresszívabb portugálok érkeztek, akik kihasználták a védekezésben kevésbé koncentráló magyarok hibáit, és Lourenco, valamint Machado vezetésével 19-19-re ki is egyenlítettek.

A vezetést azonban nem tudták átvenni, a magyarok az 50. percben hárommal (26-23), az 53. percben pedig még kettővel (27-25) vezettek. A hajrá azonban egyértelműen Portugáliáé volt, amely az utolsó percet 6-2-re hozta, így végül 31-29-re győzött, és nagy lépést tett a továbbjutás felé.

A mérkőzés legeredményesebbje Kovács Tamás lett 14 találattal.

Veresége ellenére a magyarok helyzete sem reménytelen, ehhez kedden a házigazda horvátokat kell legyőzni.

A középdöntő IV. csoportjában is akadt meglepő eredmény, Németország ugyanis 30-28-ra kikapott a Feröer-szigetek csapatától.

Kézilabda,  U19-es világbajnokság, középdöntő, I. csoport,  első forduló

Magyarország – Portugália 29-31 (16-11)

Kapcsolódó
Volt idő, hogy elmenekült Magyarországról az egyik legjobb balkezes átlövő
A vb-2 és olimpiai 3. kézilabdázó, Németh Helga hétfőn ünnepli 50. születésnapját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik