Sport

„Senkinek sem szabadna azt átélni, amit nekem kellett ebben az évben” – hosszú doppingkálvária után mégis indulhat a budapesti vébén az olimpiai negyedik futó

Glyn KIRK / AFP
Glyn KIRK / AFP

Tisztázták a doppingvádak alól, így szerepelhet a budapesti atlétikai világbajnokságon Peter Bol, a férfi 800 méter olimpiai negyedik helyezettje.

A 29 éves ausztrál középtávfutó kálváriája január közepén kezdődött, amikor egy versenyen kívül levett mintájának A próbája pozitív eredményt hozott, ezért ideiglenesen felfüggesztették a versenyengedélyét.

A teszt szerint Bol EPO-t használt, amit ő tagadott, a B próba pedig őt igazolta, ugyanis a második mintában nem találtak tiltott anyagot a szakemberek.

Ezek után a futó felfüggesztése megszűnt, ám az ügy nem zárult le és a sport tisztaságáért felelős ausztrál szervezet (SIA) egészen mostanáig vizsgálódott. A mintákat egy másik a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által akkreditált laboratóriumban is megvizsgáltatta, illetve a WADA egyik EPO-val foglalkozó szakemberét is bevonta és végül – keddi bejelentése szerint – arra jutott, hogy Bol A mintája is negatív.

Fals pozitív eredmény volt, ahogy mindig is mondtam. Senkinek sem szabadna azt átélni, amit nekem kellett ebben az évben

– reagált Bol az SIA bejelentésére. „Most már minden figyelmem a közelgő budapesti világbajnokságra irányul”.

Az ausztrál sportági szövetség szerint az ügy számos súlyos kérdést felvet az EPO WADA-laboratóriumokban történő vizsgálatával kapcsolatban.

„Peter Bol és a többi atléta is megérdemli, hogy garanciát kapjon arra, hogy ehhez hasonló eset többé nem fordulhat elő. Ezt várjuk az SIA-től és a WADA-tól” – írta közleményében a szövetség.

A budapesti vb-t, amely Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz, augusztus 19. és 27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban, valamint az utcai futó- és gyalogló versenyeknek otthont adó Hősök terén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik