Sport

Mégsem vonul vissza a kétszeres BL-győztes, Európa-bajnok kézilabdázó

Daniel LEAL / AFP
Daniel LEAL / AFP
Azok után, hogy egy hónapja bejelentette a visszavonulását, váratlanul meggondolta magát Majda Mehmedovic, és minden idők egyik legjobb montenegrói kézilabdázója úgy döntött, a következő szezonban is játszani fog.

„Szerintem itt az ideje más szép dolgoknak. A döntés nem elhamarkodott, hanem tervezett volt. Nem könnyű, de szívemmel-lélekkel érzem, hogy jól döntöttem, függetlenül attól, hogy milyen fizikai állapotban vagyok, és mennyire szeretem a kézilabdát. Mindent szívből tettem, és a szívem mondatta ki, hogy itt a vége” – nyilatkozta június elején a 33 éves balszélső.

A kézilabdázó valóban mindent elért, hiszen a Buducnosttal kétszer is Bajnokok Ligáját nyert (2012, 2015), volt montenegrói és román bajnok (a CSM Bucurestivel), a válogatott színeiben pedig 2012-ben Európa-bajnok, illetve olimpiai második lett.

2021 óta a Kastamonu csapatát erősítette, de egyelőre úgy néz ki, nem kell múlt időben beszélni minderről. A 24Rakomet ugyanis úgy tudja, a szélső meggondolta magát, és a következő szezonban még játszani fog a török bajnoknál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik