Sport

Hiába nyert, nem bokszolhat a döntőben a mellét megvillantó Onlyfans-modell

Hiába győzte le ellenfelét, nem bokszolhat a Kingpyn Boxing nevű sorozat döntő állomásán Daniella Hemsley.

Az Onlyfans-modell a Ms. Danielka nevű lengyel influenszerrel, Aleksandra Ola Daniellel csapott össze, aki hazájában a Love Island nevű valóságshow-ban szerzett magának hírnevet. A két amazon a Kingpyn Boxing nevű sorozatban csépelte egymást, ami arról szól, hogy komoly követőtáborral rendelkező celebek bokszkesztyűt húznak, és aztán igyekeznek valami vállalható sportteljesítményt előadni a ringben.

Daniella és Ms. Danielka meccsét Hemsley nyerte, aki annyira megörült a diadalnak, hogy felhúzta a felsőjét, megvillantva ezzel a melleit.

„Mivel arra törekszünk, hogy a legjobb bokszviadalt hozzuk össze, amelyben influenszerek szerepelnek, tiszteletben tartjuk, hogy egyes nézőket sérthetett Daniella Hemsley ünneplése, amely nem felelt meg a Kingpyn-bokszestek alapelveinek. Elnézést kérünk azoktól, akiket felzaklatott az eset, az érintett bokszoló pedig nem vehet részt a sorozat döntő állomásán” – áll a szervezők közleményében.

Hemsley szintén bocsánatot kért, de azzal védekezett, hogy még a meccs előtt engedélyt kapott arra, hogy ilyen módon ünnepeljen. Azt is hozzátette, azért kapott engedélyt, mert leragasztotta a mellbimbóit, pont azért, hogy ne látszódjanak, de a bimbótapaszok az izzadtság miatt a sportmelltartójához ragadtak.

A mellvillantós ünnepelés miatt többen is kritizálták a magának ezzel remek reklámot csináló modellt, a promóter Eddie Hearn például azt mondta, ezzel az esettel a 22 éves Hemsley belerondított a sportág női szakágának elmúlt években tapasztalt fejlődésébe. A brit bokszoló, a 20 éves Sameenah Toussaint pedig úgy fogalmazott, nem influenszerekre, hanem példaképekre van szükség, amik révén az emberek pozitív benyomást szereznek a sportágról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik