Sport

Egész nap szenvedett, így is bronzig jutott Kun Anna az Európa Játékokon

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Bronzérmet nyert női párbajtőrben hétfőn Kun Anna Krakkóban az Európa Játékokon. A csoportküzdelmek során négy ellenfelét győzte le és kettőtől kapott ki, majd a 64-es táblán, a kieséses szakaszban litván, német, észt és lengyel vívón keresztül jutott el az elődöntőig, ahol 15-10-es vereséget szenvedett a szintén hazai Martyna Swatowska-Wenglarczyktól.

Bár kívülről egész nap magabiztosnak tűnt, ő maga úgy nyilatkozott még a győztes negyeddöntője után az M4-nek, hogy belülről egyáltalán nem érezte így.

Egész nap szenvedtem, már a csoportkörben is. Nem gondoltam volna, hogy idáig eljutok, mert mentálisan nem voltam a topon

mondta, majd az elődöntőt követően arról beszélt szintén az M4-nek, hogy bármit, amit kigondolt, azt nem tudta megvalósítani, plusz a pást is rosszul volt felrakva érzése szerint. Alapvetően elégedett ahhoz képest, ahogy indult a nap. Kicsit csalódott, meg nem is felhőtlenül boldog így, hogy az olaszok és a franciák nem voltak jelen a versenyen, de ez is egy bronz, úgyhogy összességében örül majd neki.

Kun Anna a magyar küldöttség 14. érmét, a hatodik bronzot szerezte az Európa Játékokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik