Sport

„Igazi csapatmunka volt” – újabb magyar arany az Európa Játékokon

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

A Hammerl Soma, Pekler Zalán, Péni István összeállítású magyar férfi légpuskás csapat aranyérmet nyert szombaton az Európa Játékok Wroclawban zajló sportlövő versenyén.

A pénteki balul sikerült egyéni verseny után vágott bele a szombati csapatversenybe Pekler és Péni, Hammerl Somával kiegészülve. A két klasszis puskás közül előbbi már az alapversenyben is remekelt, Péni pedig fokról fokra lett egyre jobb és kiváló teljesítményüknek köszönhetően menetelt előre a csapat. A hatodik helyen zárt alapversenyt követően a legjobb nyolc egységet felvonultató második szakaszban már a mezőny legjobbja volt a magyar hármas és bejutott a fináléba, melyben a Josip Sikavica, Miran Maricic, Petar Gorsa összetételű horvát csapat volt az ellenfele.

A szabályok szerint a helyosztós mérkőzéseken minden sorozatot külön értékelnek és a jobb eredményt elérő egység 2 pontot kap, döntetlen esetén pedig egy-egy pont jár a feleknek. A győzelemhez 16 pontra van szükség, írja az MTI.

A tokiói olimpia után bevezetett aranymérkőzések a korábbinál nagyobb izgalmakat adtak a sportlövő versenyeknek, ám ezúttal unalmas pároscsatát láthatott a publikum.

A döntőt Peklerék kezdték jobban és az első három kör után 6-0-ra vezettek. Ezt követően a negyedikben a horvátok egy erős, 31,6 körös sorozattal szépítettek (6-2), és ekkor minden bizonnyal eszükbe sem jutott, hogy ez volt a finálé során az egyetlen nyerő szériájuk. A magyar trióban ugyanis nem csupán Péni és Pekler szórta az erős tízeseket, hanem Hammerl Soma is szinte minden körben remek eredményeket lőtt, így pedig a riválisnak nem volt esélye.

A magyar csapat végül 16-2-es győzelmet aratott és megszerezte a második sportlövő aranyat az Európa Játékokon. A csütörtöki versenynapon Pekler Mészáros Eszterrel nyerte meg a légpuska vegyescsapat számát.

Örülünk a győzelemnek, ami igazi csapatmunka volt. Ma nekem is jól ment, már az elején éreztem, hogy a napi formám nagyon jó. Mostantól a holnapi összetett versenyre készülök

– nyilatkozta az MTI-nek Pekler Zalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik