Sport

A Real Madrid megerősítette: Hanga Ádám távozik a klubtól

Joan Valls/Urbanandsport /NurPhoto via Getty Images
Joan Valls/Urbanandsport /NurPhoto via Getty Images

A Real Madrid szombaton megerősítette a korábbi sajtóértesülést, hogy Hanga Ádám két év után távozik az Euroliga-címvédő férfi kosárlabdacsapattól.

A magyar válogatott játékos az M1-nek csütörtökön – a Barcelonával szemben kedden elveszített bajnoki döntőt követően – elmondta, kettő plusz egy évre szóló szerződése van a fővárosiaknál, és a Real dönti el, hogy él-e az opciós jogával. A klub szombaton rövid közleményben tudatta, hogy a felek együttműködése megszűnt, egyúttal köszönetet mondott a játékosnak és minden jót kívánt neki a jövőre. Hanga az Euroliga-diadal mellett bajnokságot és kétszer spanyol szuperkupát nyert a Reallal.

Sajtóhírek szerint Euroliga-csapatban folytathatja, a Bayern Münchennel és az Olympiakosszal is hírbe hozták.

Hanga Ádám 2011-ben igazolt a Básquet Manresába, azóta csak a 2014-2015-ös idényt töltötte Spanyolországon kívül, amikor az Avelinóban játszott kölcsönben. 2013 és 2017 között a Baskoniában szerepelt, majd négy évig a Barcelonát erősítette, mielőtt 2021-ben a Real Madridba igazolt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik