Sport

Legyőzte a címvédőt, Eb-negyeddöntős a női kosárválogatott

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
A magyar női kosárlabda-válogatott 81-75-ös győzelmet aratott a címvédő Szerbia felett vasárnap az Európa-bajnokság csoportkörének harmadik fordulójában, Ljubljanában, ezzel megnyerte csoportját, és közvetlenül bejutott a negyeddöntőbe. Székely Norbert együttese a félidőben még öt pontos hátrányban állt, ám a fordulás után jött a fordulat, és a 21 ponttal és 11 lepattanóval záró Kiss Virág vezetésével fordított és hat ponttal győzött. A D jelű négyes megnyeréséhez öt pontnál nagyobb különbségre volt szüksége a csoportkört két sikerrel és egy vereséggel záró csapatnak.

Az első negyed 23-23-as döntetlenjét követően is maradt az óriási dobópárbaj, amelyben a második szakasz elején a magyarok voltak jobbak és 27-23-nál négy pont volt az előnyük, akik ekkor a játék minden elemében jobbak voltak, de a negyed hajrájában a szerbek voltak pontosabbak, így a nagyszünetben Jovanovic négypontos akciója után 44-39 volt az állás az ellenfél javára.

Fordulás után a magyar csapat kapta el a fonalat, 49-44-re fordított, sokkal magabiztosabban játszott, és miután Horváth a negyed utolsó perceiben két triplát is bevert, 65-52-nél megroppanni látszott a címvédő.

A 66-55-ről rajtoló zárószakaszban hihetetlen küzdelem zajlott a parketten, mindkét gárda rendkívül ideges volt, az ellenfélnél Anderson mellett Stankovic, továbbá Djordjevic is kipontozódott. Másfél perccel a vége előtt az ellenfél feljött három pontra (74-71), de az utolsó perc már 77-73-ról indult. Kiss hat másodpercnél kulcsfontosságú duplát dobott közelről (81-75), és innen már nem volt visszaút a szerbek számára.

Mivel a magyarok öt pontnál többel nyertek, az esti török-szlovák meccs eredményétől függetlenül megnyerték a D csoportot, és bejutottak a negyeddöntőbe, írta az MTI.

Ez azt is jelenti, hogy a csapatra három szünnap vár, mivel a legjobb nyolc csak csütörtökön lép pályára Ljubljanában.

Az Eb-n a négy csoportgyőztes közvetlenül bejut a nyolc közé, a másodikok és harmadikok rájátszást vívnak a negyeddöntőért, és csak az utolsó helyezettek számára fejeződik be a csoportkör végén a torna.

A nyolc közé jutással az olimpiai selejtező kivívásához is közel került a magyar válogatott, mivel az Eb-ről az első öt csapat – ha a franciák köztük vannak, akkor a hatodik is – utazhat majd kvalifikációs tornára.

Kosárlabda, női Eb, D csoport, 3. forduló

Magyarország – Szerbia 81-75 (23-23, 16-21, 27-11, 15-20)
Szlovákia – Törökország 80-66

 

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 5, 2. Szerbia 5, 3. Szlovákia 4, 4. Törökország 4.

 

A negyeddöntőért kiírt rájátszás programja:
hétfő:
17.00: Csehország – Görögország
20.00: Montenegró – Olaszország

 

kedd:
18.00: Németország – Szlovákia
21.00: Nagy-Britannia – Szerbia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik