Sport

Rasovszky kicsit macskásnak érezte magát, de senkinek sem engedte át a győzelmet

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Négy héttel a fukuokai, olimpiai kvalifikációs 10km-es számok rajta előtt parádés győzelmet aratott Rasovszky Kristóf a LEN Nyíltvízi Kupa harmadik állomásán, Belgrádban, míg Fábián Bettina bronzérmes lett, Betlehem Dávid pedig ötödikként ért célba, számolt be róla a hazai szövetség.

Rasovszky Kristóf rendkívül taktikus versenyzéssel, remek hajrával egyértelmű győzelmet aratott olasz riválisaival, Marcelo Guidival és Mario Sanzullóval szemben: csaknem négymásodperces előnnyel győzött. Betlehem Dávid szintén az élmezőnyben haladt végig, és ezúttal az ötödik helyen zárt.

Azért jó lesz úgy lenyomni az utolsó pár hét kemény melót, hogy egy győzelem van előtte.

Nem esett jól a verseny eleje, nem éreztem magam komfortosan a vízben, de körről-körre egyre jobb lett, és a végén már az dolgozott bennem, hogy ugyan kicsit macskásnak érzem magam, azért van sebességem, úgyhogy előre álltam az utolsó körre. Aztán csak mentem, és a végén úgy voltam vele, hogy ezt a győzelmet én már fogom odaadni senkinek!” – értékelt a szövetség közleménye szerint Rasovszky.

A női mezőnyben Fábián Bettina végig az élmezőnyben utazott, de szolidan, a negyedik-hatodik helyen várt az adódó alkalomra, és végül az utolsó körben, elsőrangú ütemben indított hajrájával másodikként ért be a németek klasszisa, Lea Boy mögött, legalábbis ezt rögzítette az időmérő első körben, azaz 0.5 másodperces előnyt az olaszok Európa-bajnokával, Arianna Bridivel szemben. Ám a bírók másként látták:

szerintük Fábián elsőre nem érte el rendesen a panelt, így a második visszanyúlását vették figyelembe, és visszasorolták a harmadik helyre…

„ Sajnos, a panel túl magasan volt, nem értem el elsőre rendesen, vissza kellett nyúlnom, így második helyett harmadik lettem. Egy jó szombati edzésnek fel lehet fogni ezt, nyilván egy komolyabb versenyen sokkal nagyobb lesz az iram és a létszám is, úgyhogy folytatjuk tovább az edzéseket.”

Nyíltvízi Kupa, 3. forduló, Belgrád

Férfiak: 1. Rasovszky Kristóf 1:51:53.70 … 5. Betlehem Dávid 1:52:13.30

Nők: 1. Lea Boy (német) 2:02:16.37… 3. Fábián Bettina 2:02:20.71

Ajánlott videó

Olvasói sztorik