Sport

Milák Kristóf mentálisan és fizikálisan is kimerült, sejtelmes nyilatkozatot adott

Derencsényi István / MTI
Derencsényi István / MTI

Egy hónap múlva, július 14-én kezdődik a fukuokai vizes világbajnokság, amin Milák Kristóf, bár az olimpia óta eltelt időszakban más számokkal is próbálkozott, de a jól megszokott 100 és 200 pillangón áll majd rajtkőre. Ahogy arról egy hétközi sajtóeseményen beszélt, az áprilisi, kaposvári országos bajnokság óta voltak kisebb kihagyások a felkészülésében, és amúgy is van még mit csiszolni a gyorsúszásán, ezért is marad ki ez most a világbajnoki programjából.

Fáradt vagyok. Mentálisan és fizikálisan is, a kimerültség jelei látszódnak rajtam

– mondta a 200 pillangón világcsúcstartó Milák Kristóf az M4 Sport cikke szerint, de hozzátette, hogy mindent meg fog tenni, ahogy eddig is. „Az elmúlt 16 évben ugyanabban a malomban őrlődöm lényegében, ez könnyű és nehéz is egyben.”

A kihagyásokra a Sportal is rákérdezett az úszónál, aki erre azt felelte, hogy úgy érzi, az elmúlt időszak kemény munkája kezd visszaütni.

Az olimpia óta kell nekem is most egy helytalálás, hogy hogyan és miképpen akarom továbbvinni ezt az egészet, milyen úton, milyen módszerekkel. Most egy kisebb-nagyobb döntés előtt állok, amit valószínűleg mindenki mihamarabb meg fog tudni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik