Sport lineup

Hatodik idényében bajnok lett Las Vegas hokicsapata

Christian Petersen / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Christian Petersen / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Fennállása során először lett Stanley Kupa-győztes a Vegas Golden Knights, miután az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének ötödik mérkőzésén 9-3-ra legyőzte a vendég Florida Panthers-t, így 4-1-es összesítéssel lett bajnok.

A finálé első két összecsapását a nyugati bajnok, a ligához 2017-ben csatlakozó, 2018-ban ugyancsak finalista Vegas nyerte, előbb jó hajrával 5-2-re, majd simán 7-2-re. Aztán a Panthers 3-2-es hosszabbításos diadallal szépített, ám három nappal korábban a Golden Knights 3-2-re győzött Floridában, így közel került a bajnoki címhez.

Sérülés (törött szegycsont) miatt ezúttal nem vállalta a játékot a playoff pontlistáját ekkor még vezető floridai Matthew Tkachuk.

A hazaiak csapatkapitánya, Mark Stone a 12. percben emberhátrányból talált be, megadva ezzel az alaphangot ünnepléshez. Kevesebb mint két perc múlva Nicolas Hague növelte a különbséget. A fordulást követően gyorsan szépített a Florida a hátvéd Aaron Ekblad révén, azonban innen beindult a vegasi henger.

Alec Martinez, Reilly Smith és Stone újabb gólja között hét perc sem telt el, ráadásul két másodperccel a második harmad vége előtt Michael Amadio is betalált, így 6-1-es előnyről várta a záró felvonást a Golden Knights.

Ivan Barbasov a 49. percben beütötte csapata hetedik találatát is. A Panthers ezt követően még három perc alatt duplázott ugyan, ám a hajrában – amikor már mindent egy lapra feltéve kockáztatott a kapusát is lehozva – a hazaiak még kétszer betaláltak. Stone végül mesterhármasig jutott – erre 1996 óta nem volt példa a fináléban –, Jack Eichel és Shea Theodore három gólpasszt adott.

A Vegasból 15 játékos szerzett pontot, köztük Jonathan Marchessault is, aki sorozatban tíz playoff-meccsen mutatta be ezt a bravúrt, ez klubcsúcsnak számít. Végül 25 ponttal (13 gól, 12 gólpassz) ő lett a rájátszás legeredményesebbje, egyben megkapta a playoff legértékesebb játékosának járó Conn Smythe Trófeát is.

A Golden Knights hatodik szezonjában lett bajnok, korábban egyetlen nem alapító klub sem tudott ilyen hamar Stanley Kupát nyerni.

A gárda a harmadik a liga történetében, amely legalább nyolc gólt ütött finálét lezárható összecsapáson, ezt megelőzően 1985-ben az Edmonton Oilers és 1991-ben a Pittsburgh Penguins volt erre képes.

A döntősorozatban a Florida 14 emberelőnyből egyetlen egyszer sem talált be, utoljára ilyen 1948-ban történt, akkor a Detroit Red Wings volt gólképtelen fórból. A Panthers 1993 lett ligatag, és a mostani előtt az 1996-os döntőt is elbukta a Colorado Avalanche-sal szemben.

döntő, 5. mérkőzés:

Vegas Golden Knights – Florida Panthers 9-3 (2-0, 4-1, 3-2)
gól: Stone (12., 38., 55.), Hague (14.), Martinez (31.), R. Smith (33.), Amadio (40.), Barbasov (49.), Roy (59.), illetve Ekblad (23.), Reinhart (49.), Bennett (52.)
A párharcot 4-1-es összesítéssel a Vegas nyerte.

 

Az elmúlt tíz döntőben:
2014: Los Angeles Kings – New York Rangers 4-1
2015: Chicago Blackhawks – Tampa Bay Lightning 4-2
2016: Pittsburgh Penguins – San Jose Sharks 4-2
2017: Pittsburgh – Nashville Predators 4-2
2018: Washington Capitals – Vegas Golden Knights 4-1
2019: St. Louis Blues – Boston Bruins 4-3
2020: Tampa – Dallas Stars 4-2
2021: Tampa – Montreal Canadiens 4-1
2022: Colorado Avalanche – Tampa 4-2
2023: Vegas – Florida Panthers 4-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik