Sport

Alcaraz megsérült és drámai meccsen kikapott a Garros elődöntőjében

Emmanuel DUNAND / AFP
Emmanuel DUNAND / AFP

Drámai mérkőzésen búcsúzott a francia nyílt teniszbajnokság idei küzdelmeitől a világranglistát vezető és első helyen kiemelt Carlos Alcaraz, aki az elődöntő első szettjét elveszítette Novak Djokovic ellen, a másodikat megnyerte, a harmadikban pedig megsérült.

Az első szettben egy brék volt, az Djokovicnak elég is volt, hogy 6:3-as előnyhöz jusson, majd a második játszmában, heroikus csatában Alcaraz 7:5-tel egyenlített.

A dráma a harmadik szettben következett: 1:1 után Alcaraz adogatásánál a spanyol lába begörcsölt. Ápolást kért, olyan fájdalma volt, de a játékot a szabályok értelmében elveszítette. Sőt, a játszmát is 6:1-re: úgy nehéz teniszezni, hogy lépni is alig bír az ember.

A negyedik szett előtt Alcaraz ápolási szünetet kért, bement az öltözőbe, de a helyzet nem javult, Djokovics simán hozta a végjátékot, és 6:3, 7:5, 6:1, 6:1-re győzött.

A kétszeres párizsi bajnok Djokovic hetedik alkalommal játszhat finálét vasárnap a salakpályás Grand Slamen, és amennyiben nyer, 23. GS-diadalával egyedüli rekorder lesz.

Ellenfele Casper Ruud lesz a vasárnapi fináléban, a negyedikként rangsorolt norvég három szettben, 2 óra 11 perc alatt győzte le a 22. helyen kiemelt Alexander Zverevet.

Roland Garros, férfi elődöntő

Djokovic (szerb, 3.) – Alcaraz (spanyol, 1.) 6:3, 5:7, 6:1, 6:1
Ruud (norvég, 4.) – Zverev (német, 22.) 6:3, 6:4, 6:0

Kapcsolódó
Bár kikapott a sérült Alcaraz, az év pontját ő szerezte Párizsban
A világelső spanyol a torna eddigi talán leglátványosabb megoldását produkálta Djokovic ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik