Sport

„A különbséget egyértelműen Mikler Roland jelentette” – hétfőn folytatódik a kézidöntő

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
A szenzációsan védő Mikler Roland döntötte el az OTP Bank-Pick Szeged–Telekom Veszprém bajnoki kézilabdadöntő első mérkőzését: ezt a hazaiak edzője, Juan Carlos Pastor, és a vendégek dán klasszisa, Rasmus Lauge is elismerte.

Az összecsapáson végig a szegediek domináltak, az első félidőben már négygólos előnyre tettek szert, végül 31-25-re nyertek.

„Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, köszönöm Mikler Rolinak ezt a remek teljesítményt, nagy önbizalmat adtak a védései számunkra. A második félidő elején felzárkózott a Veszprém, de erre jól reagáltunk, és nagyobb előnyt szereztünk. Jól felkészültünk, büszke vagyok a fiúkra. Mindig a következő mérkőzésre készülünk, hétfőn megyünk Veszprémbe, amely egy teljesen más mérkőzés lesz.

A célunk, hogy megnyerjük a bajnokságot

– idézte Juan Carlos Pastor edzőt a Szeged honlapja.

„Gratulálok a Veszprémnek, mert korrekt mérkőzést játszottunk, amely nem volt durva, nem volt sok szabálytalanság. Mindenki tudja, ez egy bajnoki döntő, ahol néha elszabadulnak az indulatok. Ez a nap nekünk kedvezett, egy-null ide. Pontosan tudom, hogy Veszprémben nem egyszerű győzni, ehhez újfent kimagasló egyéni teljesítmények és remek védekezés kell.

Megpróbálunk minél többet pihenni, és hétfőn megismételni ezt a mérkőzést

– mondta a kapus Mikler Roland.

A veszprémiek edzője, Momir Ilic gratulált a Szeged, szerinte megérdemelten nyert.

„Az első félidőben a kapusok közötti különbség döntött, az ehhez hasonló meccseken nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen kevés védésünk legyen. Sokat hibáztunk tiszta szituációkban, a Szeged jól játszott, hosszú támadásokat vezetett. Természetesen csalódás számunkra ez, a következő mérkőzésünk otthon lesz a saját közönségünk előtt, megteszünk majd mindent” – mondta a klub honlapján.

A csapat dán klasszisa, a kétszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok Rasmus Lauge úgy látta, túl sok technikai hibát vétettek, amit a Szeged megbüntetett.

„A különbséget egyértelműen Mikler Roland jelentette. Ha 6-7 gólos hátrányban vagy, akkor onnan nehéz visszakapaszkodni. Sajnos kikaptunk, de most már két győzelem kell a bajnoki címhez. Fel kell készülnünk a hazai meccsre és ki kell egyenlítenünk a párharc állását.”

A párharc hétfőn, 18.30-tól Veszprémben folytatódik. Amennyiben harmadik meccsre is szükség lesz, arra pénteken 20.30-tól Szegeden kerül sor.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik