Sport

Őrült veszprémi hajrá után minden nyitott még a BL-negyeddöntőben

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

A Telekom Veszprém csütörtök este 29-29-es döntetlent játszott a Kielcével a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsén.

Azonnal bekezdtek a vendégek, 4-0-val tudtak ellépni, így aztán hamar kiderült, hogy kőkemény este vár a magyar csapat tagjaira. Hiába brusztolt nagyot a Veszprém, 6-7, 10-11 és 11-12 után sem tudott egalizálni, a Kielce 16-13-ra ment szünetben.

Térfélcsere után hatalmas erőket mozgósítottak a hazaiak és tíz perc alatt végre sikerült beérniük az ellenfelet, 20-20-tól kezdődött a még őrültebb rohanás. Előbb a Veszprém húzott el 23-20-ra, majd a Kielce is fordított és 28-26-os előnyt dolgoztak ki. Ezt viszont Jahia El-Dera egy perc alatt ledolgozta, így aztán 28-28-ról futottak neki a csapatok az utolsó percnek.

Hiába védekezett jól a Veszprém, Sipos Adriánt kiállították a játévezetők, Sicko pedig értékesítette a hetesét. Lehozta Momir Ilic a kapusát, így hat a hat ellen mentek a hazaiak, végül Rasmus Lauge két másodperccel a vége előtt egyenlített.

Végeredmény – Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés

Telekom Veszprém-Barlinek Industria Kielce (lengyel) 29-29 (13-16)
lövések/gólok: 48/29, illetve 46/29
gólok hétméteresből: 6/4, illetve 4/4
kiállítások: 10, illetve 4 perc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik