Sport

A Mount Everest alaptáborában halt meg egy amerikai hegymászó

Sebastien BERGER / AFP
Sebastien BERGER / AFP

Meghalt egy amerikai hegymászó a világ legmagasabb hegycsúcsának számító Everesten, a 69 éves alpinista halálát az expedícióját szervező cég jelentette be kedden.

A férfi – aki az idei hegymászószezon első halottja – hétfőn, váratlanul halt meg a mintegy 6400 méterrel a tengerszint felett található alaptáborban, a holttestét egyelőre még nem vitték le – tájékoztatott a Beyul Adventure cég részéről Paszang Csering Serpa.

Az április közepétől május végéig tartó tavaszi idény kezdetén már három serpa eltűnését is jelentették helyi hatóságok; a hegyivezetőknek, akik a hegymászók felszerelésével keltek útra, az alaptábor és az első magaslati tábor között veszett nyoma.

A mostani hegymászószezonra április közepéig 197-en váltottak ki engedélyt a nepáli turisztikai minisztériumtól fejenként 11 ezer dollárért (3,8 millió forint).

A Kathmandu Post helyi lap szerint ez a szám még jóval magasabb is lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik