Sport

Nem vizsgálják ki rendesen az eltűnt teniszező ügyét, mégis visszatér a WTA Kínába

Mark Kolbe/Getty Images
Mark Kolbe/Getty Images

Ismét rendeznek Kínában női tenisztornákat, írja a BBC.

Az ázsiai országból Peng Suaj miatt vitték el a nemzetközi versenyeket. A teniszező azt írta a közösségi oldalán, hogy szexuálisan zaklatta őt Csang Kao-li korábbi miniszterelnök-helyettes. Ezután Peng nyomtalanul eltűnt, majd egy e-mailben állítólag visszavonta a vádat. Ezt követően döntött úgy a női versenyeket szervező WTA, hogy nem rendeznek Kínában tornákat, amíg egy átlátható és igazságos kivizsgálást nem rendel el a kínai kormány.

A BBC cikke szerint azonban hiába várt 2021. novembere óta a WTA, a kínai kormánynak esze ágában sem volt eleget tenni a követeléseknek. Eközben azonban kiesett rengeteg torna a versenynaptárból, így végül nem a kínai szövetség járt rosszabbul a bojkottal.

Már 16 hónapja nem mozdult előre az ügy és meggyőződésünk, hogy nem fogják betartani a kérésünket. Ennyi idő után folytatni ugyanazt a stratégiát értelmetlen, ezért döntöttünk úgy, hogy változtatunk az ügy kezelésének módján. Reméljük, hogy a visszatéréssel haladást érhetünk el

– mondta a WTA vezetője, Steve Simon a BBC-nek a döntés hátteréről.

Simon szerint egyébként a játékosok többsége szívesen tér vissza Kínába a történtek ellenére is, a szervezet vezetője szerint pedig a tagokra hallgatva kell irányítania a WTA-t. A 2023-as teniszidény utolsó két hónapjában várható, hogy a legjobb női játékosok Kínában lépnek pályára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik