Sport

Gyászol a magyar autósport, meghalt Cserkuti József

Meghalt Cserkuti József, a magyar autósport legendás alakja. Halálhírét a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke, Szujó Zoltán jelentette be, aki megemlékezésében azt írta:

Pótolhatatlan veszteség érte a magyar autósportot. Elment Cserkuti József, vagy ahogy mindenki szólította, “Öcsi”. Káprázatosan tehetséges hegyi menő, kiváló túraautó-versenyző, később nagyszerű csapatfőnök. Aktív szerepe volt az Astra Kupa létrehozásában, amely márkakupában rengetegen ismerkedhettek meg az autóversenyzéssel és indíthatták el pályafutásukat.

Az 1947. december 7-én született Cserkuti József eleinte navigátor volt, majd 1971-ben beült a volán mögé, először hegyi és raliversenyeken indult. Az autoszektor.hu korábbi cikke szerint 27-szer nyert magyar bajnoki címet, és összesen 450 trófeát gyűjtött be 25 éves karrierje során. A legjobb nemzetközi eredménye túraautó kategóriában egy második hely Monzában (1987), valamint egy bronzérem az estorili pályán. Csapatvezetőként a többi közt Turán Frigyessel és Kesjár Csabával is együtt dolgozott.

Az autóversenyzők c. dokumentumfilm Cserkuti Józsefről szóló része:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik