Sport

Repülőgép-probléma hátráltatta az északmacedón kézisek debreceni útját

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Nem elég, hogy hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett Ukrajnától az északmacedón női kézilabda-válogatott, a világbajnoki selejtező kisvárdai visszavágójára nagy viszontagságok után érkezhet csak meg.

Nem lesz olyan rövid az út Kisvárdáig az északmacedón női kézilabda-válogatott számára, mint ahogy azt korábban feltételezték: az Ukrajna elleni világbajnoki selejtező visszavágóját semleges pályán, a magyar kisvárosban rendezik, ám a charterjárattal gondok adódtak.

A tervek szerint a csapat hétfő reggel fél kilenckor egy horvát cég járatával kellett volna Debrecenbe indulnia Szkopjéból, ám a repülő hiába szállt fel Zágrábból 7 óra 25 perckor, Bosznia-Hercegovina felett ismeretlen okokból a gépet elterelték, így kénytelen volt visszatérni a horvát fővárosba.

A szkopjei repülőtér azt az információt kapta, hogy a cég új gépet küld, a 24rakomet.mk szerint így a csapat 17 óra után érkezhet meg busszal Debrecenből, azaz kevesebb pihenő jut a játékosoknak.

A mérkőzést kedden 17 órakor rendezik, az első összecsapást Ukrajna idegenben 24-22-re nyerte meg

Ajánlott videó

Olvasói sztorik