Sport

Győzelemmel kezdett a női hokiválogatott a vébén

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A magyar női jégkorong-válogatott a franciák elleni 4-2-es sikerrel kezdte meg szereplését a bramptoni elitvilágbajnokságon.

Pat Cortina szövetségi kapitány alakulata két harmad után már 3-0-ra vezetett többek között Huszák Alexandra duplájával, a záró harmadban viszont szorossá tudta tenni az összecsapást a rivális.

Huszák (2 gól, 1 gólpassz) és Kiss-Simon Franciska (3 assziszt) egyaránt három ponttal zárt, Németh Anikó 32 lövést védett (94,1 százalék).

A feljutó franciák a finnek elleni 14-1-es vereséggel kezdték a Toronto melletti Bramptonban zajló tornát, míg a magyaroknak – akik tavaly a nyolcadik helyen zártak – ez volt az első fellépésük. A bennmaradásért – ami egyben negyeddöntőt is érne – a papíron esélytelennek tartott franciákat mindenképpen le kellett győzni.

Kitűnő hangulatot varázsolt a CAA Arénába a közel ezerfős magyar szurkolótábor, és a csapat is jól kezdett: egy remek indítással Huszák lépett ki, ez még kimaradt, ám a februári csuklótöréséből idő előtt felépült csatár éles szögből már nem kegyelmezett a nagyot hibázó kapusnak.

A 12. percben emberelőnyben szép korongjáratás végén Metzler Regina lőtt a kapuba.

A folytatásban már a franciák is felpörögtek, komoly helyzeteik voltak, azonban Németh Anikó jól védett. A nehéz időszakot túlélte a Cortina-csapat, és a 38. percben Huszák egy kipattanót váltott gólra.

A záró játékrész első felében ismét erősen nyomtak a franciák, és felzárkóztak 3-2-re. Éppen 52 perce ment a játék, amikor Clara Rozier videózás után végleges kiállítást kapott Pázmándi Zsófia elleni hátulról palánkra lökésért.

Ez megpecsételte a rivális sorsát, mert Dabasi Réka remekül nyúlt bele Huszák lőtt passzába.

A végén még kapus lehozatallal is próbálkoztak a franciák, de nem jártak sikerrel.

Magyar ünneplés a meccs után:

Pat Cortina értékelésében kiemelte a jó kezdést és a kemény munkát, elismerte ugyanakkor, hogy együttese nem mindig játszott okosan.

„A speciális egységeink jól működtek, nem kaptunk gólt kettős hátrányban, lőttünk két emberelőnyös gólt, igaz, a franciák is szereztek egyet. Tetszett, ahogy reagáltunk, amikor az ellenfél feljött 3-2-re. Újra elkezdtünk játszani, mert addig ráültünk a vezetésre, de aztán volt néhány jó cserénk” – idézte a szövetségi kapitányt a magyar szövetség (MJSZ) közleménye.

„A svédek ellen nehezebb lehet a dolgunk, ám mi is jobbak lehetünk szombaton, sőt, jobbnak is kell lennünk. Sokszor nem vigyáztunk a korongra, ezen változtatnunk kell, illetve azon is, ha elveszítjük a korongot, akkor ne álljunk meg, hanem korcsolyázzunk vissza” – tekintett előre Cortina.

Eredmény, B csoport:

Magyarország – Franciaország 4-2 (2-0, 1-0, 1-2)
a magyar csapat gólszerzői: Huszák (6., 38.), Metzler (12.), Dabasi (53.)

 

A csoport állása: 1. Finnország 3 pont/1 mérkőzés (14-1), 2. Németország 3/1 (6-2), 3. Magyarország 3/1 (4-2), 4. Svédország 0/1 (2-6), 5. Franciaország 0/2 (3-18)
Az ötös első három helyezettje a negyeddöntőbe jut, az utolsó kettő pedig kiesik a divízió I/A-ba.

 

A magyar válogatott további vb-programja (közép-európai idő szerint):
szombat, 17.00: Magyarország – Svédország
hétfő, 17.00: Magyarország – Finnország
kedd, 17.00: Magyarország – Németország

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik