Sport

A Fradit legyőzve nyert történelmi bajnoki címet a gyergyói hokicsapat

Veres Nándor / MTI
Veres Nándor / MTI

Fennállása során először nyerte meg a jégkorong Erste Ligát a Gyergyói HK, miután a döntő utolsó mérkőzésén 2-1-re legyőzte vendégét, a magyar bajnok Ferencvárost.

A székely csapat bravúros győzelmet aratott, ugyanis az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban az FTC már 3-1-re vezetett, de egymás után háromszor nyert a Gyergyó. Magyar bajnokságban eddig csak egyszer, 2005-ben tudott nyerni egy csapat 1-3-as hátrányból, akkor a Fehérvár verte a Dunaújvárost.

Már a hetedik mérkőzéssel is történelmet írtak a felek, ugyanis az Erste Ligában még soha nem volt szükség hét találkozóra, hogy végső győztest hirdessenek. Az elődöntőben is mindkét érdekelt hétmeccses sorozatot produkált: a GYHK hosszabbításban verte a vendég Corona Brasov együttesét, míg az FTC idegenben győzött az alapszakaszelső Budapest JA ellen, ezzel szerezte meg 30. magyar bajnoki aranyérmét.

A mindent eldöntő találkozó kiegyenlített játékot hozott, az első harmad hajrájában szerzett Sebastien Sylvestre-góllal vezetett a Gyergyói HK, amire a második játékrészben válaszolt a Fradi Oliver Betteridge-nek köszönhetően. A harmadik harmadban egy fölösleges szabálytalanság után ismét vezetést szerzett a hazai közönség előtt játszó székely együttes Vincze Péter góljával, ezzel mindkét emberelőnyös időszakban betalált. Ezt követően már a Ferencváros dominált, hiszen az egyenlítésért küzdött, de a gyergyói fegyelmezett védekezés ellen nem volt ellenszere.

Erste Liga, döntő, 7. mérkőzés

Gyergyói HK (romániai) – FTC-Telekom 2-1 (1-0, 0-1, 1-0)
A párharcot 4-3-as összesítéssel a Gyergyói HK nyerte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik