Sport

Egy félidőn át remekelt, végül simán kikapott a Fradi kézicsapata

A Ferencváros házigazdaként 36-30-ra kikapott a francia Montpellier csapatától a férfi kézilabda Európa-liga nyolcaddöntőjének keddi első mérkőzésén.

Borbély Ádám védéseire alapozva remekül kezdett az FTC (4-1), ám a franciák gyorsan felzárkóztak és a 14. percben már ők vezettek (8-9). A magyar csapat egy időkérés után ismét összeszedettebbé vált és egy 3-0-s sorozattal fordított.

A Ferencváros több lövést rontott, a Montpellier viszont több technikai hibát követett el a mezőnyben, így szinte teljesen kiegyenlített volt az első félidő, amelynek végén a hazaiak 17-16-ra vezettek.

Az első felvonásban Diego Simonet és Jaime Fernández, a folytatásban Kyllian Villeminot remekelt a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes vendégeknél, akik ekkor már sokkal gyorsabban, pontosabban és hatékonyabban kézilabdáztak, mint korábban.

A meccs háromnegyedénél már hat gól volt a hátránya a magyar együttesnek, amely ekkor a kapusának lecserélésével létszámfölényes támadójátékra váltott, de felzárkóznia nem sikerült, írta tudósításában az MTI.

Nagy Bence kilenc, Bognár Alex és Debreczeni Dávid öt-öt góllal, Borbély Ádám hat, Győri Kristóf öt védéssel zárt. A túloldalon Diego Simonet hét, Kyllian Villeminot hat, Jaime Fernández öt találattal, Rémi Desbonnet hat, Charles Bolziner öt védéssel járult hozzá a sikerhez.

A visszavágót egy hét múlva rendezik, a párharc győztese a negyeddöntőben a spanyol Bidasoa Irún vagy a portugál Sporting CP csapatával találkozik.

Kézilabda, férfiak, Európa Liga, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés

Ferencvárosi TC – Montpellier HB (francia) 30-36 (17-16)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik