Sport

Utolsó másodperces góllal jutott nyolcaddöntőbe a Ferencváros

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A Ferencváros nyolcaddöntőbe jutott a férfi kézilabda Európa Ligában, miután kedden 27-27-es döntetlent játszott a német Flensburggal a csoportkör utolsó fordulójában.

A németek számára már nem volt tétje a találkozónak, a forduló eredményeitől függetlenül a csoport első helyéről jutottak tovább, a Fradinak viszont fontos volt, hogy legrosszabb esetben is kevés góllal kapjon ki, mivel az Pays d’Aix Université Club megelőzhette még az utolsó fordulóban.

Ennek megfelelően nagy lelkesedéssel vetette bele magát a küzdelembe az FTC, négy perc alatt 5-2-re elhúzott és csak a félidő derekán érte utol a Flensburg. Innentől szinte fej fej mellett haladtak a felek és annak ellenére is a magyarok mehettek előnnyel pihenőre, hogy Nagy Bence és Lékai Máté is kihagyott egy-egy büntetőt.

Térfélcsere után újra a zöld-fehérek kezdtek jobban, de talán a tét, talán a fáradtság miatt egyre több hibával játszottak. Pásztor István vezetőedző időkérés után létszámfölényes támadójátékkal próbálkozott, de rögtön az első akció során labdát szerzett az ellenfél, és a meccs során először vezetett. Az FTC összeomlani látszott, több mint 11 percig gólt sem dobott, a Flensburg 6-0-s sorozatot produkált.

Ekkor a francia Aix már 11 góllal vezetett a már kiesett spanyol TM Benidorm ellen, ami azt jelentette, hogy a Ferencvárosnak mindenképpen pontot kellett szereznie a továbbjutáshoz.

Nem adta fel a Fradi és bár a hajrában két góllal vezettek a németek, bámulatos fél perc következett. Előbb Nagy Bence talált be, majd Bognár Alex az utolsó másodpercben egy labdaszerzésnek köszönhetően egyenlíteni tudott egy villámgyors lövéssel.

A magyar csapat három győzelemmel, három döntetlennel és négy vereséggel csoportja negyedik helyén végzett. A nyolcaddöntőbe az első négy helyezett jutott, az FTC ellenfele a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes francia Montpellier HB lesz. A párharc első meccsét március 21-én, a visszavágóját egy héttel később rendezik.

Végeredmény – csoportkör, 10. (utolsó) forduló, B csoport

Ferencvárosi TC – SG Flensburg-Handewitt (német) 27-27 (15-13)
lövések/gólok: 53/27, illetve 40/27
gólok hétméteresből: 4/2, illetve 2/1
kiállítások: 2, illetve 14 perc

A nyolcaddöntő párosítása:
Montpellier HB-Ferencvárosi TC
RK Nexe-Motor Zaporizzsja
Füchse Berlin-Skjern HB
Flensburg-Handewitt – SL Benfica
Sporting CP-Bidasoa Irún
Skanderborg-Aarhus – Fraikin BM. Granollers
Frisch Auf Göppingen-Valur Reykjavík
Ystads IF HF-Kadetten Schaffhausen

Ajánlott videó

Olvasói sztorik