Sport

„Az egészségem az elsődleges és nem az álmaim” – visszavonul a világbajnok magyar kajakos

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI
Bejelentette visszavonulását Hagymási Réka kétszeres világ-, egyszeres Európa-bajnok kajakos. A törzsőrmester a Magyar Honvédség kötelékében folytatja civil pályafutását, írta a Honved.hu portál.

A 29 éves sportoló elmondta, a koronavírus-fertőzés utóhatásai, a lassú felépülés miatt sok időt kellett kihagynia, de hosszú, szenvedős folyamat után elkezdte ősszel a felkészülést.

„Szerettem volna visszatérni a vérkeringésbe, szerettem volna 2023-ban újra versenyezni. Az erő és a fizikai állapotom azonban nehezen jött vissza, így ősszel megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy már sem fizikailag, sem lelkileg nem tudnék százszázalékos lenni, így a befejezés mellett döntöttem.”

Azt tudta, hogy egyszer vége lesz a sportpályafutásának, de 21 év után méltóbb befejezésre vágyott.

Az idő segített a feldolgozásban, rá kellett jönnöm, hogy az egészségem, az életem az elsődleges és nem az álmaim.

Öt éve a sportszázad tagja, idén jár le a szerződése, de marad a Magyar Honvédségnél, és sportszervezői vagy a gazdasági végzettségének megfelelően szeretne beosztásba kerülni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik