Sport

Elek Gábor: A szurkolók miatt szégyellem magam

Kovács Anikó / MTI
Kovács Anikó / MTI

A női kézilabda NB I szerdai játéknapján a Ferencváros 22-22-es döntetlent játszott Mosonmagyaróváron úgy, hogy még a második félidőnek is volt olyan szakasza, amikor a hazaiak három góllal vezettek. Az utolsó perc már 22-22-ről indult, Klujber Katrin lövését ugyanakkor védte Szemerey Zsófi, majd a legvégén Tóth Eszter időn túli szabaddobása maradt ki.

Gratulálok a Mosonmagyaróvárnak, el kell ismernünk, hogy közelebb álltak a győzelemhez, ezért örülhetünk ennek ez egy pontnak. A szurkolók miatt viszont szégyellem magam, ők sokkal kevesebb hibát, jobb teljesítményt, játékot érdemeltek volna

– mondta a meccs utáni értékelésében Elek Gábor.

A ferencvárosi vezetőedző arról is beszélt, hogy borzasztóan fontos volt, hogy egy pontot azért tudtak szerezni, mert így a helyzetük nem változott: ha bajnokok akarnak lenni, nyerniük kell Győrben. Ugyanakkor a sokadik figyelmeztetést kapták a hétközi bajnokikon, nincsenek abban az állapotban, hogy csak úgy kimennek a pályára, és megnyerik a meccseiket.

Az FTC az eddigi 14 NB I-es meccséből 12-t nyert meg (közte az ETO-t is legyőzte) két döntetlen mellett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik