Sport

Pokoli időszakon van túl a PSG magyar átlövője

Máthé Dominik öt góllal tért vissza a kézilabdapályára és mutatkozott be a Paris Saint-Germain színeiben a Chartres ellen kupanegyeddöntőben. A magyar válogatott jobbátlövőre szerda késő délután komolyabb feladat vár, hiszen Zágrábban, a Bajnokok Ligájában kell pályára lépnie.

„Ez az első meccs nagy pillanat volt pályafutásomban. Az volt az álmom, hogy Párizsban játszhassak. Köszönetet mondok azoknak, akik mindvégig segítettek nekem a felépülésben, hálás vagyok. Őszintén szólva, pokoli volt a minden nap három-négy órás rehabilitáció” – nyilatkozta a L’Equipe-nek franciául, amely nyelven a lap szerint gyorsan megtanult.

Nagyon ideges voltam, de az első gólom után egyre jobban éreztem magam. Nem számítottam rá, hogy ennyit fogok játszani

– mondta. Az első öt lövéséből gólt szerzett, a 44. percben rontott először.

A francia sportnapilap szerint azért is vár rá komoly feladat a BL-ben, mert csapatából öt kulcsember is hiányzik: Nikola Karabatic láb-, testvére, Luka Karabatic csípő-, Kamil Syprzak szárkapocscsont-, Dainis Kristopans vádli-, míg Elohim Prandi bokasérülés miatt nem szerepelhet.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik