Sport

„Nehezen hiszem, hogy erre csak egyvalaki képes” – riválisa kételkedik Djokovic sérülésében

Martin Keep / AFP
Martin Keep / AFP

Novak Djokovic úgy nyerte meg az Australian Opent, hogy a torna nagy részében a bal combján egy nagy kötés volt. A szerb azonban így is átgázolt a mezőnyön egyedül Enzo Couacaud tudott ellene egyáltalán szettet nyerni. A francia teniszező a napokban nyilatkozott, szóba került a Djokovic elleni meccse is, a szerb játékosa sérüléséről pedig azt mondta, neki nem tűnt úgy, hogy bármi is hátráltatná a játékban.

Az a fajta sérülés, amit említett, nagyon komoly. Amikor Nadalnak volt, futni sem tudott. Mbappé heteket hagy ki ugyanezzel. És topsportolókról beszélünk, akiknek nem okoz gondot, hogy a legjobb ellátást kapják. Nehezen hiszem, hogy csak egyvalaki képes arra, hogy így is folytatni tudja

mondta Couacaud, aki azzal folytatta, hogy számos példát láttunk már arra, hogy valaki kidőlt ilyen combsérüléssel, Djokovic viszont két hétig teniszezett és megszorongatni sem nagyon tudta senki, így ő a maga részéről nehezen hiszi el, hogy tényleg komoly baja lett volna a szerbnek.

Novak Djokovic is nyilatkozott korábban a sérülése kapcsán, ő letudta a dolgot annyival, érdekesnek találja, hogy másokból mártírt csinálnak, addig neki nem hisz soha senki és megkérdőjelezik a sérüléseit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik