Sport

Komoly hagyományokkal bíró klubot akar felzárkóztatni az állam

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

Két új klubbal, a Központi Sportiskolával és a Csepel SC-vel bővül a támogatott kiemelt fővárosi klubok listája – jelentette be Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a magyar egyesületek 2023-ban közel 14,5 milliárd forintos közvetlen állami támogatásban részesülnek.

A KSI szerepe megkérdőjelezhetetlen, egyértelmű volt az az álláspont, hogy bekerüljön, míg a Csepel komoly hagyományokkal bír, a jelenlegi állapotok azonban szürreálisak, így szeretnénk felzárkóztatni

– mondta Schmidt Ádám.

A kiemelt fővárosi klubok az összeredményesség háromnegyedét biztosítják a magyar sport számára, ebbe a körbe eddig a Ferencváros, az MTK, a Vasas, a Honvéd, az Újpest és a BVSC tartozott.

A számokat Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke ismertette. Mint elmondta, az immáron nyolc kiemelt fővárosi klub 2023-ban 4 milliárd 80 millió forintos sportszakmai alaptámogatást kap, míg létesítményfejlesztés területén – a két újonnan bekerülő egyesületet leszámítva – további 5 697 089 083 forinttal segítik a klubokat. Előbbi összeg 2022-ben 3 milliárd 740 millió forint, utóbbi 3 milliárd 388 millió forint volt.

Deutsch Tamás hozzátette, a megnövekedett energiaárak miatt ezzel szeretnék megkönnyíteni a klubok működését.

A kiemelt vidéki sportegyesületek 2022-ben 3 236 850 000 támogatást kaptak, ez az összeg idén 4 milliárd 163 millió forint lesz. Deutsch Tamás ezzel kapcsolatban hozzátette, néhány napon belül várható döntés arról, hogy a már meglévő húsz támogatott klub mellé melyek kerüljenek be, négy-öt lehetséges egyesülettel bővülhet a lista.

A magyar kis- és közepes egyesületeket támogató Hiszek Benned-program keretein belül az egy évvel korábbi 247 millió forinthoz képest 500 millió forintra lehet pályázni.

Így mindent egybe véve 2023-ban 14 milliárd 440 millió forint közvetlen állami támogatásban részesülnek a sportklubok, amelyek ezen kívül még a sportági szakszövetségeken keresztül is juthatnak pénzhez, írta az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik