Sport

Bodó: Nem az a baj, hogy kikaptunk, hanem az, ahogyan

Jonathan NACKSTRAND / AFP
Jonathan NACKSTRAND / AFP
A balátlövő Bodó Richárd szerint a férfi kézilabda-válogatott szeretett volna elődöntőbe jutni a világbajnokságon, de a dánok elleni 40-23-as vereség során mindenki láthatta, aki ért a sportághoz, hogy ez nem volt reális.

„Este nagyon nehezen aludtam el, ahogyan mindenki. Bánhidi Bencével nagyon sokat beszéltünk a meccsről, és arra jutottunk, amit a szövetségi kapitányunk is mondott: nem az a baj, hogy a dánoktól kikaptunk, hanem az, ahogyan kikaptunk” – nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön a bajnoki címvédő Szeged átlövője.

Bodó felidézte Chema Rodríguez szavait, aki elmondta, őt nem érdekli, ki hibázott, csak az, hogy a játékosok harcoljanak egymásért, ahogyan eddig tették, mert ezzel tudnak meccsben lenni a nagy csapatokkal. De ez hiányzott.

Mint elmondta, egy idő után visszatért a tűz a csapatba, próbáltak menni az eredmény után, de a dánok ekkor már tízzel vezettek, és olyannyira felszabadulttá váltak, hogy szinte esélyt sem adtak a magyaroknak, sőt még egy fokozattal feljebb kapcsoltak.

Elkalapáltak minket, ez nem volt kellemes, de a Bundesligában hozzá vannak szokva, hogy hatvan percig azonos szinten játsszanak

– ismerte el Bodó.

Felidézte, próbálkoztak a létszámfölényes támadójátékkal és a nyitott védekezéssel, de nem jártak sikerrel.

Szerettek volna elődöntőbe jutni, de mindenki láthatta, aki ért a kézilabdához, hogy ez nem volt reális.

„A világbajnokság előtt talán a negyeddöntőbe jutás sem volt reális, ezért nagy eredményt értünk el, aminek nagyon örülök. Ez a csapat csinálta meg, és ez a csapat kapott ki a dánoktól is. Elég hullámzó a teljesítményünk, de senki nincs hozzászokva ilyen terheléshez” – magyarázta Bodó, aki eddig 56 lövésből 32 gólt lőtt a tornán.

Hangsúlyozta, sosem játszott még sorozatban kilenc meccset, talán hét volt a legtöbb.

A magyarok – akiknek a legjobb hét közé jutás volt a céljuk – a csoportkört és a középdöntőt is két győzelemmel és egy vereséggel zárták, ezzel a negyeddöntőbe jutottak, és biztosították részvételüket a jövő márciusi olimpiai selejtezőtornán. A csapat következő ellenfele az 5-8. helyért Norvégia lesz pénteken 18 órától.

„A sikert könnyebb megemészteni, hiszen pozitív energiával vagyunk tele, ha egy nagy csapatot győztünk le. Remélem, nagyjából el tudja felejteni mindenki, ami történt, és át tudja állítani az agyát.”

Közölte, a norvégok ugyanabban a stílusban kézilabdáznak, mint a dánok, sőt az ellenfél hibáit követően talán még gyorsabban viszik előre a labdát.

„Sokkal több szívet és küzdést kell beletennünk. Remélem, a norvégokat sokkal jobban meg tudjuk állítani és jó meccset fogunk velünk játszani. A kapitányunk is megmondta: küzdenünk kell egymásért, magunkért, a családunkért és a nézőkért, és ha a végén kikapunk, akkor kapjunk ki, de nem így” – magyarázta Bodó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik