Sport

Bondár Anna két szettig tartotta magát a korábbi GS-győztes ellen, de a végére teljesen elfogyott

Kelly Defina / Getty Images
Kelly Defina / Getty Images

Bondár Anna búcsúzott a második fordulóban szerdán az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 81. játékos – aki a nyitókörben megszerezte első Grand Slam-főtáblás győzelmét – a 2017-ben Roland Garros-győztes lett Jelena Ostapenkóval találkozott, pályafutása során először.

Előzetesen a 25 éves magyar játékos úgy fogalmazott, hogy a balti teniszező nem lesz könnyű ellenfél, mert nagyon agresszívan játszik, úgyhogy rövid labdamenetekre kell felkészülnie.

A meccs ennek megfelelő tempóban indult, és a felek két-két brékkel jutottak el a rövidítésig. Ebben fej fej mellett haladtak 5-5-ig, ekkor azonban Ostapenko megnyert két labdamenetet, és ezzel a 70 perces szettet is.

A második felvonás szintén két-két bréket hozott, az ötödik pedig magyar szempontból a legjobbkor következett, 5:4-nél ugyanis a lett teniszező semmire elvesztette a szerváját, és így a játszmát is.

Az utolsó szettre azonban elfogyott a Hajdúszoboszló SE sportolójának a lendülete, sorra bukta el az adogatásait úgy, hogy saját szerváinál gémlabdái sem voltak. A szintén 25 esztendős rivális 5:0-nál sem engedett ki, és 39. nyerő ütésével lezárta a 2 óra 34 perces összecsapást.

eredmény, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

Jelena Ostapenko (lett, 17.) – Bondár Anna 7:6 (7-5), 5:7, 6:0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik