Sport

Chema Rodríguez: Amikor elkezdtem dolgozni, volt, aki nem akart szerepelni a válogatottban

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Csütörtökön Dél-Korea ellen kezdi meg világbajnoki szereplését a magyar férfi kézilabda-válogatott, amelynek hivatalos célja a nyolc közé kerülés, illetve az olimpiai kvalifikációs tornára való kijutás. Chema Rodríguez szövetségi kapitány azonban mindig a legjobbra törekszik, vagyis arra, hogy megnyerjék a világbajnokságot.

„Nem szeretem a korlátokat, ezért mindig a legjobbra törekszem, vagyis arra, hogy megnyerjük a világbajnokságot. Ilyen voltam játékosként, és ilyen vagyok edzőként is. Illetve inkább úgy fogalmaznék, hogy sosem jelölök ki határokat magam és a csapatom elé, nem mondom, hogy erre vagy arra úgysem vagyunk képesek. De reálisan látom a lehetőségeket, a hivatalos célunk a nyolc közé kerülni, illetve kijutni az olimpiai kvalifikációs tornára, ezt tartom szem előtt, ugyanakkor van tizenkét-tizennégy olyan csapat, amelynek ugyanannyi esélye van rá, ugyanazt akarja. Tisztában vagyunk vele, milyen nehéz lesz, de nem rakunk magunkra pluszterhet” – nyilatkozta a spanyol szakember a Nemzeti Sportnak.

A 43 éves egykori irányító a rossz emlékű, tavalyi, budapesti Európa-bajnokság után vette át a szakmai irányítást, de azt mondja, a csapat körüli légkör ugyanolyan, mint korábban volt. És amit nagy erénynek tart, hogy a válogatott egy család lett.

Szerinte a játékosai támadásban meg tudják oldani, amit kell, de csak ha hatékonyan védekeznek, akkor válnak igazán jó csapattá.

„Mentalitásban is sokat léptünk előre, amivel egyébként korábban sem volt gond, ám ha sínen vagy és jönnek az eredmények, könnyűnek tűnik minden. Az Eb-n történteket fel tudtuk használni arra, hogy erősödjünk, nem ragadtunk bele abba, hogy nem sikerült hazai közönség előtt jól szerepelni. Eltelt egy év, itt vagyunk, újra helyt kell állni a következő világversenyen, de közben tapasztaltabbak is lettünk.”

A válogatott biztosan erősödött azzal, hogy a világ egyik legjobb beállósa, Bánhidi Bence visszatért, ezen poszt mellett balátlövőben és irányítók terén is erősnek érzi a csapatot.

„A játékosok szeretnek a válogatottba jönni. Ezzel kapcsolatban elárulom, hogy amikor elkezdtem dolgozni Magyarországon, volt egy-két játékos, aki nem akart szerepelni a válogatottban, hiába hívtuk, amit spanyolként nem is értettem, hiszen nálunk a válogatottság a legtöbb, amit egy játékos elérhet, egyszerűen nincs feljebb.

És mondhatom, a korábbi helyzet most biztosan nem áll elő a magyar csapatnál, mert nincs olyan játékos, aki ne akarna ide jönni, függetlenül attól, hogy nyerünk-e vagy kikapunk.

A magyar válogatott vb-csoportmérkőzései

Január 12., csütörtök
18.00: Magyarország – Dél-Korea

 

Január 14., szombat
20.30: Izland – Magyarország

 

Január 16., hétfő
20.30: Portugália – Magyarország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik