Sport

Tragikus szánbalesetben halt meg a ralisport legendája, Ken Block

David Ramos / Getty Images
David Ramos / Getty Images
55 éves korában motorosszán-balesetben meghalt Ken Block profi raliversenyző, aki később merész mutatványaival a közösségi oldalak sztárjává is vált, közölte csapata, a Hoonigan Racing.

„A legmélyebb sajnálattal erősíthetjük meg, hogy Ken Block motorosszán-balesetben meghalt. Ken igazi úttörő és ikon volt. És ami a legfontosabb: apa és férj. Hihetetlenül fog hiányozni” – tette közzé az Instagramon a csapat.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Hoonigan Industries (@thehoonigans) által megosztott bejegyzés

A baleset a Utah állambeli Wasatch megyében történt. A helyi seriffhivatal közleménye szerint Block egy meredek lejtőn száguldott lefelé, amikor a motorosszán felborult és agyonnyomta.

A sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen meghalt.

Block a ralipályafutását 2005-ben kezdte, a Rally America bajnokságban egyből az év újoncának választották. Több éven át indult világbajnokságon is, és több érmet nyert az extrémsportos X Games-en.

Társalapítója volt a DC Shoes sportruházati cégnek, és elkészítette a Gymkhana-videosorozatot is, amelyben veszélyes pályákon mutatta be a raliversenyzés határait. A sorozat több millió megtekintést ért el a YouTube-on.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik