Sport

Elhunyt Varga János, olimpiai bajnok birkózó, a Nemzet Sportolója

Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Varga János olimpiai bajnok birkózó, a Nemzet Sportolója.

Varga János az 1968-as mexikóvárosi olimpián nyert aranyérmet a kötöttfogásúak 57 kilogrammos súlycsoportjában, emellett kétszeres világ- és kétszeres Európa-, illetve 14-szeres magyar bajnok volt. Visszavonulása után a Bp. Honvéd, majd a junior-válogatott edzőjeként tevékenykedett, mesteredzői oklevelet szerzett. Pályafutását 2007-ben érdeméremmel ismerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozatát, 2016-ban pedig a Nemzetközi Birkózó Szövetség beválasztotta a sportági Hírességek Csarnokába.

2018. október 29-én javasolták a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának, azután, hogy a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Kulcsár Győző szeptemberi halálával megüresedett egy hely a tizenkettőből.

Varga Jánost a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Birkózók Szövetsége és a szülővárosa, Abony saját halottjának tekinti, katonai tiszteletadás melletti temetéséről később intézkednek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik