JACK GUEZ / AFP
Sport

A kóser ételekről is lemondhatnak a katari vébére látogatók

Zsidó szervezetek azt állítják, hogy Katar a korábbi ígéretével szemben nem teszi lehetővé, hogy kóser ételeket áruljanak a vasárnap Dohában kezdődő labdarúgó-világbajnokságon. A Jerusalem Postnak nyilatkozó szervezetek közölték, hogy a torna ideje alatt a nyilvános zsidó imádságokat sem engedélyezik az országban.

Ígéretet kaptunk zsidó imahelyek kialakítására, hogy a világbajnokságra látogató vallásos zsidóknak legyen hol imádkozniuk. Nemrég azonban közölték, hogy mégsem tudnak biztosítani imahelyeket

– mondta a Postnak az egyik szervezet képviselője.

Becslések szerint tízezernél is több vallásos zsidó érkezik Dohába Izraelből és a világ minden tájáról a vébére, akiknek azt ígérték, hogy kóser ételeket – beleértve a kóser húst – fogyaszthatnak, egyelőre azonban hideg bagel szendviccsel kellett beérniük.

A Post úgy tudja, hogy amerikai zsidók egy jelentős csoportja a hír után mondta vissza az útját a vébére, mivel ezek után nem éreznék magukat biztonságban, és attól is tartanak, hogy nem lenne, mit enniük.

Nincs kóser étel, nincsenek szombati étkezések, ahogy a nyilvános imádságok sem lehetségesek. A katariak azt mondták, hogy elkülönítik a sportot a vallástól, akkor miért nem képesek biztonságos környezetet teremteni a zsidó vallásúaknak?

– panaszolta egyikük.

A katari világbajnokság a mai napon kezdődik, a nyitó mérkőzésen Katar játszik Ecuadorral.

Kapcsolódó
Amit Katar csinál a világbajnoksággal, az már nem „sportmosás”, annál több
A 2022-es labdarúgó-világbajnokság házigazdája, Katar betartotta a klasszikus „sportswashing” teljes receptjét, a végére pedig nemcsak hírnevet, de biztonságpolitikai hátszelet is kapott. A résztvevő nemzetek egyetértenek abban, hogy egy bojkott nem lenne célravezető.

Ajánlott videó