Sport

Villámgyors közgyűlés után Madaras Norbert lett a vízilabdázók új elnöke

Kovács Anikó / MTI
Kovács Anikó / MTI

Madaras Norbertet választották meg a Magyar Vízilabda Szövetség elnökének.

Szombat délelőtt 11 órától tisztújító közgyűlést tartott az egyetlen stabil olimpiai résztvevő csapatjátékunk, a vízilabda, mivel Vári Attila október közepén lemondott elnöki tisztségéről. Vári nyitóbeszédében úgy fogalmazott, büszke a háta mögött hagyott elnöki időszakra, mert a szakmai sikerek, az utánpótlás bizottság átalakítása, az u-válogatottak eredményei, stb. mellett olyan pénzügyi helyzetet teremtett az általa vezetett szövetség, hogy ha 2024-ig egy fillér bevétele sem lenne, az MVLSZ akkor is megélne, zökkenőmentesen működne. Úgy búcsúzott:

Nagy megtiszteltetés volt vezetni a vízilabda családot.

Az elnöki beszámoló, vagy inkább búcsúbeszéd után a közgyűlés egyetlen lényegi napirendi pontja alapján a tagok nyílt szavazással egyhangúan megválasztották Madaras Norbertet az MVLSZ új elnökévé. Ilyen gyors közgyűlést régen látott a magyar sport.

„Azt nem ígérhetem, hogy a szövetség gólokat lő a jövőben, de gólpasszokat azért igyekszünk majd adni. Egyértelmű, hogy a válogatottak eredményessége, az utóbbi időben újra kimagasló színvonalon teljesítő utánpótlás támogatása a prioritás, ugyanakkor pontosan tudjuk, hogy kizárólag akkor maradhatunk a világ legjobbjai között, ha a klubok is megkapnak minden olyan segítséget, ami a sikeres működésükhöz nélkülözhetetlen”

összegezte az elkövetkezendő két év tervét az MVLSZ új elnök.

Madaras Norbert a 24.hu-nak is nyilatkozott kinevezéséről, kérdésünkre pedig elárulta, hogy a legfontosabb feladatainak egyik a sportág népszerűsítése lesz.

A vízilabda népszerűsége, nézettségének növelése elengedhetetlen. Mindenképpen dolgoznunk kell azon, hogy csökkenjen a különbség, amelyet a többi csapatsportág ránk vert az elmúlt években.

Az új elnök Vári Attila megjegyzésére is reagált, miszerint akkor is rendben lesz minden, ha egyetlen forintot sem kapna a szövetség két éven át.

„A szakmai dolgokba folytam bele eddig, a napi ügymenetre nem volt rálátásom. Ezért sem megerősíteni sem cáfolni nem tudom az állítást, amit, én is, mint mindenki más most hallottam először. Az átadás-átvétel még nem történt meg, azt követően okosabb leszek. Bízzunk benne, hogy így van, és akkor az megnyugtató.”

Madaras Norbert egyelőre két évre kapott bizalmat, ám jelezte, mindenképpen hosszú távra tervez, azaz a párizsi játékokat követő választáson egy teljes ciklusra is pályázik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik