Sport

Nagyon érik, hogy veretlenül nyerjen egy kéziválogatott Eb-t

Robert ATANASOVSKI / AFP
Robert ATANASOVSKI / AFP

Az olimpiai címvédő Franciaország továbbra is százszázalékos, miután kedd este 29-21-re nyert Németország ellen a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében.

Az elődöntőbe jutásukat már korábban biztosító franciák Cléopatre Darleux védéseire alapozva kényelmes előnyre tettek szert. Az első félidő 13-9-es francia vezetés után belehúztak a németek, de sokat elmond a meccsről, hogy 14-12-nél szorosabb nem lett már az eredmény. Franciaország végül kényelmesen nyert és jutott elődöntőbe, öt nyert meccse pedig minden idők legjobb Eb-kezdete a nemzet számára. Ebben a csoportban az is eldőlt, hogy Montenegró lett a második helyezett.

A magyarok csoportjában a szerdai utolsó kör előtt Norvégia is hibátlan 8 ponttal áll, Dánia 6, Svédország és Szlovénia 4-4 pontot szerzett. Amennyiben a norvégok legyőzik a dánokat, Szlovénia Magyarország, Svédország pedig Horvátország ellen nyer, úgy három hatpontos csapat lesz. Csakúgy, mint a B csoport zárásakor: azaz ebben az esetben a svédek jutnak elődöntőbe, Dánia pedig az 5. helyért játszik.

Norvégiának és Franciaországnak nagyon jó esélye van arra, hogy az utolsó középdöntős mérkőzést követően az elődöntőt és a finálét megnyerve, hibátlan mérleggel nyerjen aranyérmet.

Eredmények – Női kézilabda Európa-bajnokság, középdöntő, II. csoport, 3. játéknap

Franciaország-Németország 29-21 (13-9)
Montenegró-Románia 35-34 (18-18)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik