Sport

Nagyon nehéz helyzetbe került a magyar női teniszcsapat Romániában

Jason O'Brien / EPA / MTI
Jason O'Brien / EPA / MTI

Gálfi Dalma és Bondár Anna is vereséget szenvedett a Billie Jean King Kupa rájátszásában a nagyváradi párharc pénteki nyitányán, így a magyar női teniszválogatott 2-0-s hátrányból várja a folytatást Románia ellen.

Gálfi Ana Bogdannal találkozott, a két játékos eddigi egyetlen összecsapását a világranglistán jelenleg 48. román nyerte 2019-ben Dubajban, ugyancsak kemény pályán.

Második találkozójukon a 85. helyezett Gálfi gyengén kezdett, és csakhamar 5:0-s hátrányba került. Ekkor hozta egyszer az adogatását, de fél óra elteltével már szetthátrányban volt. A folytatásban magára talált a balatonfüredi játékos, és innentől fej fej mellett haladtak tovább 3:3-ig, ekkor a 24 éves magyar harmadszor is elbukta a szerváját. Ezúttal rögtön visszabrékelt, ám a sorozatban harmadik brék révén ismét Bogdan volt előnyben (5:4).

A 29 esztendős rivális a következő adogatógémben már nem remegett meg, és 1 óra 20 perc alatt nyert.

Bondár Anna Jaqueline Cristiannal csapott össze, akit eddig kétszer is legyőzött (2018: Bukarest, 2019: Curitiba). Kettőjük harmadik csatájában a világranglistán elfoglalt 71. helyezésével a legjobb magyarnak számító Bondár 2:3-ig tartotta magát a 148. helyen álló riválisával szemben, ám ezután kétszer is elvesztette az adogatását, és 37 perc elteltével szetthátrányba került.

A második játszmában jött a fordulat, Bondár sorra hozta a gémeket 4:0-ig, és még az is belefért neki, hogy 5:2-nél elveszítse a szerváját, mivel 5:4-nél egy ásszal lezárta a szettet.

Az utolsó felvonásban ismét a 24 esztendős Cristian irányított, és 3:0-ra meglépett, ám 4:2-nél az egy évvel idősebb Bondár 40-semmiről visszabrékelt.

A játszma végül rövidítésbe torkollott, melyben 2-2 után a magyar teniszező már csak egy pontot tudott nyerni. A találkozó 2 óra 34 percig tartott.

Szombaton 12 órától a két egyes mérkőzés fordított felállásban zajlik, az utolsó felvonás, a páros pedig Monica Niculescu, Anca TodoniJani Réka, Udvardy Panna összecsapást hozhat a Sala Polivatenta Oradea Arenában.

A nagyváradi párharc győztese jövőre a BJK Kupa döntőjének a selejtezőjében vehet részt, míg a vesztes az euro-afrikai zóna I-es csoportjában folytatja.

Eredmény:

Románia – Magyarország 2-0 – állás az első nap után
Jaqueline Cristian – Bondár Anna 6:2, 4:6, 7:6 (7-3)
Ana Bogdan – Gálfi Dalma 6:1, 6:4

 

szombaton:
Jaqueline Cristian – Gálfi Dalma
Ana Bogdan – Bondár Anna
Monica Niculescu, Anca Todoni – Jani Réka, Udvardy Panna

Ajánlott videó

Olvasói sztorik