Sport

Golovin: „A játékosaink többsége ritkán találkozik olyan sebességgel, mint amit a norvégok tudnak”

MKSZ
MKSZ

Kedd este a norvég válogatott 32-22-re legyőzte a magyar csapatot az Európa-bajnokság A csoportjának harmadik fordulójában. Mindez azt jelentette, hogy  miután Golovin Vlagyimir csapata pénteken 33-28-ra nyert Svájc ellen, vasárnap pedig 21-18-ra kikapott Horvátországtól, ugyan továbbjutott a középdöntőbe, de pontot nem vitt magával.

Az nso.hu tudósítása szerint a női kézilabda-válogatottunk szövetségi kapitánya a mérkőzést követő sajtótájékoztatón az alábbi megállapításokat tette a Norvégiai elleni találkozó, és az előttünk álló középdöntő kapcsán:

  • Amíg volt elég oxigénünk, sikerült megvalósítani, amit elterveztünk. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, a másodikban aztán elfáradtunk.
  • A játékosaink többsége ritkán találkozik olyan sebességgel, mint amit a norvégok tudnak.
  • Ahogy elfáradtunk, akkor jöttek a hibák.
  • Talán a következő mérkőzésen nem 35 lesz, hanem 45 perc, és folyamatosan fejlődni fogunk.

Golovin azt a nyilvánvaló tényt is megállapította, hogy ha a csoportkörben Horvátország ellen is ugyanígy játszottunk volna, akkor biztos nem pont nélkül kezdenénk a középdöntőt.

Három nehéz ellenfél vár ránk, de mindent megteszünk, hogy a mostani teljesítményünkre alapozva ne pont nélkül zárjunk

– fogalmazott a kapitány. Nem lesz egyszerű, lévén csütörtökön mindjárt Dánia ellen kellene bebizonyítani azt, amit a kapitány is kiemelt, hogy már nem csak 35 percig tudnak a lányok koncentrálni, hanem legalább 45-ig. Más kérdés, mivel egy kézimeccs 60 percig tart, még mindig lesz hova előrelépni.

Női kézilabda-Eb, csoportkör, 3. forduló, A csoport

Norvégia-Magyarország 32-22 (14-12)
Ljubljana, v.: Metalari, Nikolovszki (északmacedónok)
lövések/gólok: 43/32, illetve 51/22
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 4/3
kiállítások: 8, illetve 6 perc

 

Az A-csoport végeredménye (a továbbjutók vastagon): 

1. Norvégia 3 3 102–66 36 6
2. Horvátország 3 1 1 1 70–76 –6 3
3. Magyarország 3 1 2 73–81 –8 2
4. Svájc 3 1 2 75–97 –22 1

A középdöntő I. csoportjának menetrendje (Ljubljana):

 

október 10., csütörtök:
Horvátország-Szlovénia 18.00
Dánia-Magyarország 20.30

 

október 12., szombat:
Dánia-Horvátország 18.00
Norvégia-Svédország 20.30

 

október 14., hétfő:
Norvégia-Szlovénia 18.00
Svédország-Magyarország 20.30

 

október 16., szerda:
Szlovénia-Magyarország 15.30
Svédország-Horvátország 18.00
Norvégia-Dánia 20.30

 

A csoport állása: 1. Norvégia 4 pont, 2. Svédország 2 (56-47), 3. Dánia 2 (51-51), 4. Horvátország 2 (44-50), 5. Szlovénia 2 (50-59), 6. Magyarország 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik