Sport

Az Eb-nyitány előtt kapott óriási verést a magyar női kézilabda-válogatott

Bodnár Boglárka / MTI
Bodnár Boglárka / MTI
A pénteken kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott 31-20-ra kikapott Németországtól a Tatabányán rendezett hétfői edzőmérkőzésen.

A szombati, Románia elleni 33-28-as győzelem után Németország ellen játszotta utolsó felkészülési mérkőzését a magyar női kézilabda-válogatott. Golovin Vlagyimir ezúttal Janurik Kinga kapus mellett Győri-Lukács Viktóriának, Márton Grétának és Pásztor Noéminek adott pihenőt, helyettük Faluvégi Dorottya, Füzi-Tóvizi Petra, Korsós Dorina, Planéta Szimonetta és Szikora Melinda került be a keretbe.

A csapat azonban nem játszott jól, csupán egyszer vezetett, még az első percben Klujber Katrin büntetőjével 1-0-ra. A németek gyorsan átvették az irányítást, a 11. percben már 8-2 állt a nevük mellett, és ugyan a magyarok 12-9-re még visszakapaszkodtak, a félidőben a vendégek öt góllal vezettek.

12-17 után a második félidőt ugyan Szemerey Zsófia egy hetes kivédésével, Klujber pedig két találattal kezdte, ezzel el is lőtte puskaporát az együttes (14-17). Felállt fal ellen nagyon nem ment a játék, hiányzott a jó kapusteljesítmény is, igazából onnantól csak a különbség volt a kérdéses.

Németország végül súlyos, 11 gólos verést mért a magyar csapatra, a 31-20-as vereség nem túl jó előjel az Eb előtt.

Az Európa-bajnokságon pénteken Svájc, vasárnap Horvátország, jövő kedden pedig Norvégia lesz a magyarok ellenfele a ljubljanai csoportban. A középdöntőbe az első három helyezett jut. Ott Dánia, Svédország, Szlovénia és Szerbia közül a három továbbjutóval találkozhat a magyar együttes. A magyar szövetség által meghatározott célkitűzés a legjobb nyolc közé kerülés.

Bodnár Boglárka / MTI Klujber Katrinra nem lehetett panasz

Mindenhol bizonytalanok voltunk, támadásban és védekezésben egyaránt

Hibáztunk, a németek kontráztak, amit persze tudtunk előre. De nálunk elmaradtak a megállító faultok, ezt kihasználta az ellenfél. Ha nincsen magabiztosság, az nagy baj. Ha az, akinél a labda van, nem tör kapura, abból nem lesz helyzet. Az Eb-n ennyi hibával nem lehet játszani. Az utazó keret kedden lesz hivatalos” – nyilatkozta Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány az M4 Sport kamerája előtt.

Minden rossz volt. Ennyi kihagyott ziccerrel nem lehet meccset nyerni, ráadásul hátul sem ment jól.

Nem tudom, mi volt az oka. De inkább ez most jöjjön ki, mint az Európa-bajnokságon. Aki azt gondolja, hogy baj lesz az Eb-n… nos, azt nem hinném. Kintre mindenki friss lesz és vidám, és mindenkinek nekimegyünk” – vélte Klujber Katrin.

Felkészülési mérkőzés

Magyarország – Németország 20-31 (12-17)
Magyarország: Szikora, Szemerey (kapusok) – Schatzl, Vámos 3, Hornyák, Bordás 4, Klujber 8, Faluvégi, cserék: Kácsor 1, Kuczora 1, Albek, Töpfner 2, Füzi-Tóvizi, Korsós 1, Debreczeni-Klivinyi, Tóth E., Planéta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik