Sport

Meghalt a magyar jégkorong legendás alakja, Pásztor György

Marjai János / MTI
Marjai János / MTI

99 éves korában elhunyt dr. Pásztor György, korábbi válogatott játékos, a Magyar Jégkorong Szövetség tiszteletbeli elnöke, az IIHF Hírességek Csarnokának tagja.

Halála pótolhatatlan veszteség a magyar jégkorong közösség egésze számára

– jegyezte meg a szövetség közleménye.

A szövetség oldalán olvasható megemlékezésből kiderül, hogy az 1923. március 2-án, Törökbálinton született Pásztor hokis pályafutását 1933-ban a Fasori Evangélikus Gimnázium jégkorong csapatában kezdte, amellyel a középiskolai (KISOK) jégkorongbajnokságban vett részt. 1941-ben a magyar Levente (ifjúsági) válogatott tagja és a BKE jégkorongcsapatának igazolt játékosa lett.

A magyar jégkorongbajnokságban 1942 decemberében mutatkozott be, és az 1943-44-es szezonban megszerezte első bajnoki címét. A második világháború megszakította karrierjét, a hazai bajnokságban 1948-ban szerepelt újra: a Csepel csapatával szerzett bronzérmet.

1951-től a csapat Vörös Meteor néven szerepelt tovább, ahol három bajnoki címet szerzett 1960-as visszavonulásáig.

1961-től 1964-ig a Bp. Építők edzője volt. Már játékosként részt vállalt a sportág vezetésében. A magyar Jégsport Szövetség jégkorong szakbizottságában a játékosok képviselőjeként tevékenykedett, majd 1963-ig szaktanácsadóként működött közre. 1963-tól a szövetség elnökségének tagja, ahol 1988-ig a jégkorong szakbizottság vezetője is volt. Az 1988-ban létrejött önálló Jégkorong Szövetség alelnöke lett 1994-ig, ezután tiszteletbeli elnöknek választották. A Magyar Olimpiai Bizottságnak is a tagja volt.

A Nemzetközi Jégkorong Szövetségben (IIHF) is jelentős feladatokat látott el. Az IIHF kongresszusain 1959-től 1982-ig képviselte Magyarországot. 1982-től 1994-ig az IIHF elnökségének volt tagja, és 23 éven át az orvosi és doppingellenőrzési bizottságát is vezette. 1994-ben az IIHF tiszteletbeli tagjának választották,

2001-ben pedig „A jégkorongsportban, a Nemzetközi Jégkorong Szövetségben és a jégkorongsport családjában szerte a világon kifejtett egyedülálló közreműködéséért” az IIHF Hall of Fame-jébe is bekerült.

2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozatával tüntették ki, 2008-ban Fair Play Életműdíjat kapott. A Magyar Jégkorong Szövetség 2017-ben létrehozta a Pásztor György díjat, melyet az adott versenyévad legjobb hátvédje nyerhet el.

2022 márciusában ünnepelte a 99. születésnapját, amely alkalomból többek között a Nemzetközi Szövetség korábbi és jelenlegi elnöke és minden idők legjobb játákosa Wayne Gretzky is felköszöntötte.


Pásztor György kora ellenére is aktív volt, még a közelmúltban is rendszeresen látogatott ki válogatott és klubmérkőzésekre egyaránt, de ha tehette az elnökségi üléseken és a küldöttgyűléseken is részt vett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik