Sport

Lecsapott a Fradi a válogatott irányítóra

Lékai Máté a Ferencváros kézilabdacsapatában folytatja pályafutását, a klub hivatalos honlapja szerint a 147-szeres magyar válogatott irányító két évre írt alá.

Kapcsolódó
Súlyos vállsérülést szenvedett a magyar válogatott kézilabdázó
Fazekas Gergő egy edzésen ütközött plocki csapattársával.

„Mindenképp szerettem volna játszani, és a válogatott segítségére is lenni, a Ferencváros vezetői pedig egy nagyon ambiciózus tervet vázoltak fel nekem, ezért döntöttem a Fradi mellett. Igyekszem a tapasztalatomat átadni a fiataloknak, én nagyon nyitott vagyok erre, remélem, hogy ők is. De nem csak a mentor szerepet szeretném itt betölteni, nagyon szeretnék jól játszani.

Egyáltalán nem levezetni jöttem ide, hanem, hogy minél jobb formába kerüljek, segítsem a Ferencvárost, a válogatottal pedig kijussunk a párizsi olimpiára

– nyilatkozta Lékai.

Görög Zsolt szakosztály-igazgató azt mondta, boldog, hogy az elmúlt 15 év vitathatatlanul legjobb magyar irányítója a Ferencvárosban folytatja.

„Nem titok, hogy Balogh Zsolthoz hasonlóan egyfajta mentor szerepet is szánunk neki, azzal együtt, hogy gyakorlatilag még mindig ő a magyar válogatott első számú irányítója. Hatalmas tapasztalatával és győztes mentalitásával rengeteget segíthet fiatal, tehetséges játékosainknak.”

Lékai Máté korábban a Pick Szeged és a szlovén RK Celje játékosa volt, 2014 óta pedig a veszprémieket erősítette: négyszer nyert meg a magyar bajnokságot, hatszor Magyar Kupát, négyszer SEHA Ligát, és hatszor a Bajnokok Ligája négyes döntőjében is pályára léphetett.

A magyar válogatottban 2009-ben debütált, tagja volt a 2012-es londoni olimpián a negyedik helyig, illetve a 2021-es világbajnokságon ötödik helyig menetelő csapatnak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FTC férfi kézilabda (@ftc_ferfi_kezilabda) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik