Sport lineup

Meghalt Bill Russell, akinél senki nem nyert több bajnoki címet az NBA-ben

Ethan Miller / Getty Images
Ethan Miller / Getty Images

88 éves korában elhunyt Bill Russell, az NBA egyik legnagyobb legendája.

Russell 1956 és 1969 között játszott az NBA-ben a Boston Celtics színeiben, és 11 bajnoki címet szerzett – amivel csúcstartónak számít –, valamint ötször választották a liga legértékesebb játékosának.

Russell mellett csak Henri Richard, a Montrel Canadiens 2020-ban elhunyt hokisa mondhatta el magáról, hogy az amerikai major ligákban tizenegyszer lett bajnok.

Az 1956-os olimpián az Egyesült Államok válogatottjával aranyérmet nyerő center egyetlen idényében sem átlagolt 19 pontnál többet, mégis a liga legnagyobbjai között tartják számon – elsősorban elsőrangú védekezése miatt.

Russell blokkolásban és lepattanózásban is nagyon erős volt, utóbbi kategóriában négyszer volt ligaelső, és volt olyan mérkőzése, amelyen 51 lepattanót gyűjtött be.

Pályafutása során meccsenként 22,5 lepattanót, 15,1 pontot és 4,3 gólpasszt átlagolt.

Russell visszavonulása után edzőként is nyert két bajnokságot a Celticsszel, majd később dolgozott a Seattle és a Sacramento csapatánál is. Játékosként 1975-ben, edzőként pedig 2021-ben választották a Hírességek Csarnokába. A Boston Celtics visszavonultatta a 6-os mezszámát.

Bill Russell minden idők legnagyobb bajnoka a csapatsportágakat tekintve

– jelentette ki Adam Silver, az NBA elsőszámú vezetője. Kifejtette, Russell sokkal többet képviselt, mint a sport, mert az egyenlőség, a tisztelet és a befogadás nagykövete volt. Kiemelte, hogy pályafutása csúcsán határozottan kiállt a polgári jogok és a társadalmi igazságosság mellett.

A család közleménye szerint Bill Russellt otthonában, szerettei körében érte a halál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik