Sport

Meghalt Szőke Péter sokszoros DK-játékos teniszező

Hetvennégy éves korában elhunyt Szőke Péter sokszoros Davis Kupa-játékos magyar teniszező.

Az 1983 óta Németországban élt sportember csütörtöki haláláról fia tájékoztatta pénteken az MTI-t. Szőke Viktor elmondta, hogy édesapja tavaly októberben autója mellett összeesett, agyi infarktusa volt, megműtötték, majd többször kórházi kezelésre szorult, mert jobb oldala lebénult és elvesztette beszédképességét. Márciusban lakhelyén, Dinslakenben az általa és fiai által működtetett teniszklub melletti idősotthonba került.

Állapota múlt csütörtökön romlott le hirtelen.

Szőke Péter – aki többek között Machán Róberttel, Baranyi Szabolccsal, Taróczy Balázzsal és Benyik Jánossal játszott együtt – 1967 és 1983 között 27 DK-összecsapáson szerepelt a magyar válogatottban.

Legnagyobb sikerének azt tartotta – amint arról fia beszámolt –, hogy 1971-ben döntőt játszott a hamburgi tornán, illetve Taróczyval együtt legyőzték Paolo Bertolucci és a legjobbak között számon tartott Adriano Panatta párosát az 1978-as margitszigeti DK-összecsapáson, melyet a magyarok 4-1-re nyertek az olaszok ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik