Sport

Döbbenetes fölénnyel nyert a magyar váltó a junior úszó-Eb-n

Magyar Úszó Szövetség / Facebook
Magyar Úszó Szövetség / Facebook

Egy pillanatig sem fért kétség ahhoz, hogy a magyar lányok ismét aranyérmesek lesznek a bukaresti junior úszó Eb 4×200-as fináléjában, így pedig az utolsó hat Eb-n ötször lett Magyarországé az arany.

Most Ábrahám Lilla, Molnár Dóra, Gyurinovics Lili, Pádár Nikoletta összetételben győztek a lányok – csaknem tíz másodperces előnnyel.

Egy éve Rómában még Veres Laura, Fábián Bettina, Nyirádi Réka, Pádár Nikoletta összetételben oktatta a mezőnyt a gyorsváltó, azóta három helyen változott a staféta. Ábrahám Lilla egy két percen belüli nyitánnyal adta meg az alaphangot – senki sem jött két percen belül rajta kívül –, azaz az „olló” már az első hossz után kinyílt, hogy aztán Molnár Dóra tovább növelje az előnyt, majd jött Gyurinovics Lili (akinek nővére, Fanni a 2017-es diadalnak volt részese), és 3.5 másodperces előnnyel adta át a stafétát Pádár Nikinek, írja beszámolójában a Magyar Úszó Szövetség.

Innentől már csak az volt a kérdés, lesz-e valamilyen rekord a végére, elvégre a 200 kétszeres bajnokát egyéniben sem tudták megszorítani; nos, ő „csak” tízmásodperces előnyt gyártott a végére, a 2017-ben felállított országos rekordtól (ami azóta is az Európa-bajnoki csúcs) mindössze öt századdal, de végül elmaradtak a magyarok (7:59.04), míg az oroszok öt éve felállított Európa-csúcsa 1.7 másodpercre volt, de persze itt az arany volt a lényeg.

Fantasztikus élmény és nagyon jó érzés így nyerni, ennyire elöl lenni. Mindenki hozzátett ehhez, hogy ilyen fölénnyel nyerhessünk, nagyon büszke vagyok mindenkire, hogy ez így sikerült

– nyilatkozta Molnár Dóra.

Majdnem sikerült a bravúr Bujdosó Zsombornak a 200 vegyes döntőjében – az utolsó hosszra másodikként fordult, a gyorsra két vetélytársánál kicsit több maradt a tankban, így Bujdosó végül negyedik lett, de Sós kapitány szerint tőle ez így kiváló teljesítmény.

Kapcsolódó
Gálicz Péter: Ha öt óra alatt csak pár másodpercre is elkalandozol, megfizeted a végeredményben
Gálicz Péterről június 30-ig, amikor kora reggel fejest ugrott a Lupa-tóba, azt sem tudtuk, kicsoda. Pár órával később már az egész ország róla beszélt. Interjú a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyének világbajnoki bronzérmesével.

1500-on Gálicz László végig a negyedik helyen úszott, időnként úgy tűnt, talán sikerrel ostromolja a harmadik helyen haladó török Albayrakot, azaz bátyja, Péter múlt heti, hatalmas meglepetést okozó 25km-es vb-bronza után esetleg ő is robbant egyet, végül azonban meg kellett elégednie az 5. hellyel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik