Sport

Orvosok vizsgálják Rasovszky Kristófot, aki feladta a 10 kilométert

MTI/Szigetváry Zsolt
MTI/Szigetváry Zsolt

A vizes-világbajnokság szerdai versenynapja a női 10 kilométeres nyíltvízi úszók versenyével kezdődött, ahol Olasz Anna a 6., pontszerző, míg Balogh Vivien a 17. helyen csapott a célba.

Kapcsolódó
Olasz Anna hatodik női 10 kilométeren
Szerda reggel nyolc órakor ugrott be a Lupa-tóba a női tíz kilométeres nyíltvízi világbajnokság 61 fős mezőnye.

Pontosan délben a férfiak is fejest ugrottak a Lupa-tóba, ahol már az elején hasonló forgatókönyv szerint alakult a verseny, mint 5 kilométeren. Az ukrán Romanchuk, a német Wellbrock, és az olasz Paltrinieri úszott az élboly elején, amelyben a magyar Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid is benne volt. A magyarok ezúttal jobban figyeltek, nem ragadtak be a rajtnál, mint az 5 kilométeres szám elején.

A lányok versenye intő jelként lebeghetett a férfi úszók előtt, hiszen a rendkívüli melegben, az átlagosnál ezért melegebb vízben rengeteg folyadékot veszítenek az úszók, amit folyamatosan pótolni kell, többen már az első kör után levették a sapkájukat. Mindezen külső körülményeket bele kellett számolni az utazó tempó meghatározásánál. Aki indult a tokiói olimpián, annak lehetett ebben tapasztalata, mert ott még melegebb volt a víz.

A 65 fős mezőnyben Wellbrock fordult rá elsőként a második körre, és 1,5 kilométer után a két magyar is a mezőny elején haladt.

A harmadik körben is a top 10-ben haladt a két magyar srác, egészen addig, amíg Rasovszky Kristóf váratlanul feladta a versenyt 5 kilométernél.

Az első információk szerint rosszul lett, jelenleg is a világbajnokság egészségügyi csapata vizsgálja az állapotát. Az MTI helyszíni tudósítójának információja szerint világbajnokunk, olimpiai ezüstérmesünk hatalmas rúgást kapott, és emiatt nem tudta folytatni a versenyt, ami az időjárást, az extrém igénybevételt figyelembe véve még a jobbik egészségügyi verzió.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik